Serie A: Benítez túl kövér ahhoz, hogy leüljön a kispadra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.23. 15:37
null
Kevés jóakarója van Beníteznek az olasz futballban (Fotó: Reuters)
Mulatságos nyilatkozatot adott az olasz CRC rádiónak a Serie A-ban szereplő Sampdoria elnöke, Massimo Ferrero, aki Szinisa Mihajlovics jövője mellett a jelenleg a Napolit irányító Rafa Benítez versenysúlyát is érintette.

 

 

Rafa Benítez szerződése a nyáron lejár a Napolinál, a közös munka folytatására jelenleg kevés esély mutatkozik. Lehetséges utódként gyakran felvetődik a Sampdoriával remek szezont futó Szinisa Mihajlovics neve.

„A dolgok jelenlegi állása szerint Mihajlovics nem megy sehova. Persze a jövő bármit hozhat. Ha mégis távozik, tudom, hogy kivel pótoljam” – nyilatkozta a filmproducer Ferrero a CRC-nek.

„Azt tudom, hogy Paulo Sousa nem lesz a Sampdoria edzője a következő szezonban. Lino Banfi lesz az” – tette hozzá humorosan az elnök. Ne csodálkozzanak az olvasók, ha a második név nem cseng ismerősen! Lino Banfi olasz komikus, aki kicsit hasonlít Danny De Vitóra, és nem mellesleg az AS Romának szurkol. De itt még nem volt vége a poénoknak.

Massimo Ferrero (Fotó: Reuters)
Massimo Ferrero (Fotó: Reuters)

„Benítezt megszerezhetném a kispadra, de előtte dietetikus orvoshoz kéne küldenem” – mondta Ferrero a Napoli mesteréről, és elismételte, hogy Mihajlovics távozása esetén már megvan a helyettese. Talán ezzel akarja rábírni a maradásra a szerbet? Érdekes stratégia, de egyáltalán nem meglepő az olasz klubelnököket ismerve.

Mindeközben Rafa Benítez utalást tett arra, hogy örömmel irányítaná a Manchester Cityt, de ajánlatot nem kapott az angol csapattól.

A Napoli csütörtök este a Wolfsburgot fogadja az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján, amelyet 4–1-es előnyből várhat a délolasz együttes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik