Milan: Berlusconi elégedetlen, Seedorf jövője bizonytalan

Vágólapra másolva!
2014.05.13. 06:50
Silvio Berlusconi klubelnök elégedetlen az AC Milan labdarúgócsapatának teljesítményével.

„Ahogy a szurkolók, úgy én sem vagyok elégedett. Az egyetlen különbség, hogy a fizetéseket én fizetem, így engem egy kicsit jobban bánt” – mondta a korábbi olasz miniszterelnök, aki hozzátette, hogy Clarence Seedorf vezetőedző jövőjéről az utolsó meccs után döntenek.

A januárban kinevezett holland tréner éveken át szolgálta a klubot játékosként is, a mostani szerződése 2016 nyaráig szól, ám a hírek szerint a klub már tájékozódik a lehetséges utódok felől, sőt Luciano Spallettivel már fel is vették a kapcsolatot.

A Milan egy fordulóval a bajnokság vége előtt nyolcadik a tabellán és két pont a hátránya a még Európa Liga-indulást érő hatodik helyen álló Torinóval szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik