Andreazzoli: Nem sokat váltottunk valóra a terveinkből

Vágólapra másolva!
2013.05.27. 15:13
null
Franceso Tottiék sorozatban az ötödik szezonjukban maradtak jelentősebb trófea nélkül (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Olasz Kupa vasárnapi döntőjében a Lazio 1–0-s győzelmet aratott a Roma felett, így története során hatodszor nyerte meg a sorozatot. Vladimir Petkovic, a „kék sasok” vezetőedzője szerint csapatként múlták felül a Romát, míg a „farkasokat” irányító Aurelio Andreazzoli úgy véli, a meccs nagy részében nem tudták megvalósítani, amit elterveztek.

 

„Azt gondolom, hogy csapatként jobbak voltunk a Románál. Vannak játékosaik, akik veszélyesek lehettek volna, de jól megoldottuk a semlegesítésüket, elöl pedig helyzeteket dolgoztunk ki. Büszke vagyok a futballistáimra, nagyon boldog vagyok a sikerük láttán – kezdte Vladimir Petkovic. – Sajnálom a Romát, ugyanúgy megérdemli a gratulációt, mint bármely másik csapat, amely eljut a döntőig. Jó munkát végeztek ebben a szezonban.”

A mérkőzés egyetlen gólját szerző Senad Lulic várandós feleségének ajánlotta kupagyőzelmet érő találatát.

„Minden bizonnyal pályafutásom legfontosabb gólját szereztem, ezt a győzelmet sohasem fogom elfelejteni. Egyszerűen hihetetlen érzés betalálni a Roma ellen az Olasz Kupa döntőjében. Nem tudom, hogy a mostani menetelésünk valaha meg fog-e ismétlődni. A gólomat a feleségemnek ajánlom, aki két gyermeket hord a szíve alatt” – örvendezett a bosnyák válogatott középpályás.

A hetedik kupadöntőjéből a hatodikat megnyerő Lazio a győzelmével biztosította a helyét az Európa-liga 2013–2014-es kiírásának csoportkörében.

A Romát irányító Aurelio Andreazzoli érthető okokból már nem volt ennyire elégedett.

„Hogy őszinte legyek, a mérkőzés nagy része nem tetszett. Nem sok mindent valósítottunk meg abból, amit elterveztünk, viszont a Laziót sem engedtük kibontakozni – vélekedett a »farkasok« vezetőedzője. – Rengeteg technikai hibát vétettünk, a Lazio valamivel jobban játszott nálunk az első félidőben, míg mi a második játékrész első húsz percében futballoztunk jól, de ebben a húsz percben sem sikerült gólt szereznünk. Majd amikor azt hittük, hogy irányítjuk a játékot, akkor góllal büntették az egyik hibánkat.”

A Roma így már zsinórban az ötödik szezonjában maradt trófea nélkül, míg a 16. kupadöntőjéből a hetediket veszítette el.

Az Olasz Kupa döntője keretében először megrendezett római derbi egyébként ezúttal sem múlt el kisebb atrocitások nélkül.

Egy hozzávetőlegesen kétszáz Roma-szurkolóból álló csoport kedvencei buszát dobálta meg kövekkel, vizes palackokkal és tojásokkal a találkozót követően. Az incidens során a jármű egyik ablaka betört, de a játékosok közül senki sem sérült meg.

A hírek szerint a derbi után a Roma-szimpatizánsok egy tv-stábot is megtámadtak, a rendőrség pedig két drukkert őrizetbe vett a Colosseum közelében, mert tíz parkoló autót megrongáltak. A rendfenntartóknak a főváros több pontján is távol kellett tartaniuk egymástól a dühös Roma-szurkolókat és a csapatukat éltető Lazio-híveket.

A találkozó összefoglalóját ide kattintva tekintheti meg!

OLASZ KUPA, DÖNTŐ
ROMA–LAZIO 0–1 (0–0)

Róma, Stadio Olimpico. V: Orsato
ROMA: Lobont – Marquinhos, Burdisso, Leandro Castan, Balzaretti (Osvaldo, 76.) – Bradley, De Rossi – Lamela, Totti, Marquinho (Dodo, 83.) – Destro
LAZIO: Marchetti – Konko, Biava, Cana, Radu – Ledesma (Mauri, 54.) – Candreva, Onazi (Ciani, 92.), Hernanes (Á. González, 84.), Lulic – Klose
G: Lulic (71.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik