Walter Zenga szerint Totti gólját nem kellett volna megadni

Vágólapra másolva!
2008.12.02. 11:53
A hétvégén a Fiorentina látogatott a Roma otthonába, ám a kirándulásnak a vendégek nem igazán örültek, és mint mára kiderült, Szicíliában sem mindenkit igazán boldogított a „farkasok” 1–0-s győzelme.
"Az egyik itt volt, a másik ott, így lett les..."
Fotó: Action Images (archív)
"Az egyik itt volt, a másik ott, így lett les..."
"Az egyik itt volt, a másik ott, így lett les..."
Fotó: Action Images (archív)
"Az egyik itt volt, a másik ott, így lett les..."

Walter Zenga, a korábbi 58-szoros olasz válogatott kiváló kapus szerint ugyanis a Roma–Fiorentina találkozó egyetlen gólja lesről született. Francesco Totti találatát hiba volt megadni, legalábbis a Catania edzőjeként dolgozó Zenga így látja.

„Teljesen egyértelmű a helyzet, csak meg kell nézni a gólt még egyszer. Amikor Totti lőtt, Júlio Baptista lesen volt, és blokkolta a kapus kilátását, aki ennek megfelelően nem is tudta kivédeni a lövést, csak beleütött a labdába” – fogalmazott Zenga.

„Azt gondolom, hogy bár a brazil tétlen lesen állt, de a mozgásával, illetve helyezkedésével bizony megzavarta Freyt, aki ezért csak késve tudott vetődni a labdára. Azzal, hogy Baptista bezavart, megszűnt a tétlen leshelyzet, így aztán szabálytalan Totti gólja” – magyarázta az 1990-es világbajnokságon bronzérmet szerző kapus.

Az alábbi videó alapján mi is eldönthetjük, hogy igaza van-e az olaszok egykori neves kapusának, vagy sem. Azt azonban szeretnénk leszögezni, hogy Zenga idejében – játékos-pályafutása során – még nem vezették be a tétlen les intézményét.

Amúgy azt nem egészen értjük, hogy Zenga miért foglalkozik a Roma–Fiorentina mérkőzéssel, amikor ő maga a Cataniával csak egy módfelett szerény 1–1-et tudott összehozni az újonc Lecce ellenében.

Azt még nem tudni, a Roma részéről mit szólnak Zenga véleményéhez, ám elképzelhető, hogy a két csapat három hét múlva esedékes találkozásakor megtudjuk a „farkasok” válaszát.

A VITATOTT GÓL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik