Az utolsó helyezett ellen szakadt meg a Milan győzelmi sorozata

Vágólapra másolva!
2008.10.05. 22:32
Egymás után öt mérkőzésen (három bajnoki, két UEFA-kupa) hagyta el győztesen a pályát az AC Milan, de az utolsó helyezett Cagliari ellen csak döntetlenre futotta a piros-feketék erejéből. A döntetlennel a hazaiak megszerezték első pontjukat a bajnokságban.
Gennaro Gattuso sem értette, hogyan nem sikerült nyernie a Milannak a Cagliari ellen
Fotó: AFP
Gennaro Gattuso sem értette, hogyan nem sikerült nyernie a Milannak a Cagliari ellen
Gennaro Gattuso sem értette, hogyan nem sikerült nyernie a Milannak a Cagliari ellen
Fotó: AFP
Gennaro Gattuso sem értette, hogyan nem sikerült nyernie a Milannak a Cagliari ellen

Az olasz bajnokság hatodik fordulójának utolsó mérkőzésén az AC Milan vendégeskedett a Cagliari otthonában. A milánóiak nem vehették félvállról a meccset, még akkor sem, ha a hazaiak csak a táblázat utolsó helyén szerénykedtek, hiszen ebben a fordulóban már két nagycsapat, a Roma és a Juventus is betlizett gyengébbnek tartott ellenfelével szemben.

A riválisok botlása így jó alkalmat kínált a Milannak arra, hogy egyrészt növelje előnyét üldözőivel szemben, másrészt közelebb kerüljön a dobogóhoz.

Így motivációból nem lehetett hiány (persze a hazaiaknál sem, akik első pontjaik megszerzésére hajtottak), de a piros-feketéknek nem nagyon ízlett a kiesőjelölt játéka, és bár az első félidőben több lehetősége is akadt a milánóiaknak, a hazaiak is alakítottak ki veszélyes helyzeteket Abbiati kapuja előtt.

Hiába játszott Ancelotti csapata hatalmas mezőnyfölényben (a találkozó egyes szakaszaiban 28%-72% volt az idevágó mutató), ez semmit sem ért, ugyanis gólt nem sikerült szereznie a héten az UEFA-kupa csoportkörébe jutó csapatnak.

Sőt, a második félidőben Agostini hagyott ki hatalmas helyzetet, passzolás helyett inkább egymaga akarta befejezni az akciót – ez lett a veszte, kapu mellé lőtt, míg ha passzol, borítékolható lett volna a Cagliari vezetése.

Alig húsz perc volt hátra a mérkőzésből, és a játék képe alapján nem igazán lehetett eldönteni, melyik csapat menekül a kiesés elől, és melyik küzd a bajnoki címért… Ancelotti mester kettős cserével próbálta felrázni csapatát, Sevcsenko és Inzaghi érkezett a brazil duó, Ronaldinho és Pato helyére.

A változtatás végül nem bizonyult nyerő húzásnak, mert bár a Milannak volt lehetősége eldönteni a három pont sorsát (Ambrosini fejese centikkel ment a jobb kapufa mellé), végül maradt a gól nélküli döntetlen.

A vendégek szurkolói nyilván elégedetlenek, hogy elmaradt a győzelem, és az is lehet, hogy a döntetlen a Cagliari trénerét sem menti meg – de a semleges szurkolók dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen egy dolog biztos: érdekesen alakul az olasz bajnokság.

SERIE A

7. FORDULÓ
Cagliari–AC Milan 0–0

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Lazio 6 4 1 1 14–7 +7 13
2. Udinese 6 4 1 1 10–3 +7 13
3. Internazionale 6 4 1 1 9–5 +4 13
4. Palermo 6 4 2 10–8 +2 12
5. Atalanta 6 4 2 7–5 +2 12
6. Napoli 6 3 2 1 8–6 +2 11
7. Catania 6 3 2 1 6–4 +2 11
8. Milan 6 3 1 2 8–6 +2 10
9. Fiorentina 6 3 1 2 6–6 0 10
10. Genoa 6 3 3 9–7 +2 9
11. Juventus 6 2 3 1 5–4 +1 9
12. Siena 6 2 2 2 5–4 +1 8
13. Lecce 6 2 2 2 6–6 0 8
14. Roma 6 2 1 3 8–8 0 7
15. Torino 6 1 2 3 7–10 –3 5
16. Chievo 6 1 2 3 4–8 –4 5
17. Sampdoria 6 4 2 4–8 –4 4
18. Bologna 6 1 5 3–9 –6 3
19. Reggina 6 2 4 4–10 –6 2
20. Cagliari 6 1 5 1–10 –9 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik