Inter- és Roma-döntetlen, Milan-vereség

Vágólapra másolva!
2006.10.22. 17:09
Nem igazán sikerült jól a forduló az Internek, valamint a fővárosi csapatoknak. A milánóiak gólnélküli döntetlent játszottak Udinében, míg az AS Roma hazai pályán csak döntetlenre volt képes a héten edzőváltáson átesett Chievo ellen, míg a Lazio sima vereséget szenvedett Cataniában. A Milan hazai pályán vesztette el veretlenségét, a Palermo két góllal nyert.
Figo és Dossena harca a labdáért
Reuters
Figo és Dossena harca a labdáért
Figo és Dossena harca a labdáért
Reuters
Figo és Dossena harca a labdáért

Az új edzővel, Luigi Del Nerivel Rómába érkező Chievo sokáig jól tartotta magát a fővárosban, mi több, Pelissier első félidő végén szerzett góljával még vezetett is.

De Rossi és Luciano fejpárbaja
Reuters
De Rossi és Luciano fejpárbaja
A második játékrészben sikerült csak az egyenlítés Luciano Spalletti együttesének, a sokáig sérült Francesco Totti megszerezte első bajnoki gólját a szezonban. A fővárosiak hiába próbáltak a hátralévő időben nyomást gyakorolni a vendégekre, azok ponttal tértek haza. Pedig az egyenlítő gól után a hazaiak betaláltak még egyszer a Chievo hálójába – igaz, Dondarini les miatt nem adta meg a gólt – valamint a kapufát is eltalálták.

A másik római csapat, a Lazio viszont nem tudott sikerrel vendégszerepelni a Catania vendégeként Leccében (a szicíliaiak nézőtéri rendbontások miatt kényszerültek zárt kapuk mögött is játszani a meccset), az újonc már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát. A 36. percben Colucci Silvestri beadásából szerezte meg a vezetést, az előnyt még a játékrész vége előtt Spinesi duplázta meg. Colucci – aki a második gólban is jelentős szerepet játszott – még egyszer bevette Peruzzi kapuját, Rocchi gólja már csak a szépítéshez volt elég.

Úgy tűnt, a Sampdoria tizenegy perc alatt eldönti a mérkőzést, ugyanis a nyáron az Ascolitól igazolt Quagliarella duplázott. A 23 éves csatárnak egyébként ezek voltak az első találatai az idei szezonban. A bergamóiak nem nyugodtak bele az eredménybe, és sikerült nekik az egyenlítés. A volt válogatott középpályás, Cristiano Doni kétszer is gólra váltotta a Romeo játékvezető által megítélt büntetőket. A Sampdoria teljesen megrogyott, Zampagna pedig kihasználta Falcone egy hatalmas hibáját, és bevette Castellazzi hálóját.

Magabiztos volt a Fiorentina, amely a Regginát győzte le három góllal. Mutu szerezte meg a vezetést, majd a román játékos kiosztott még egy gólpasszt Blasinak. A két találat között még Santana is eredményes volt.

Küzdött egymással az Udinese és az Internazionale csapata, de a hálók egyik oldalon sem zördültek meg. Roberto Mancini együttese nem játszott igazán jól, nem volt az együttesben egyetlen igazán kiemelkedő teljesítmény sem, amivel esetleg a maguk javára fordíthatták volna a találkozót.

A Livorno és a Siena nem bírt egymással, mindkét csapatnak érvénytelenítették egy-egy gólját, míg a Parma Budan találatával gyűrte le az Ascolit, és ezen a meccsen is volt mindkét oldalon egy-egy meg nem adott gól.

Meglepetésre hazai pályán vesztette el veretlenségét a Milan. A Palermo a második félidő elején Bresciano révén szerzett vezetést, a győzelmet bebiztosító gólt Amauri lőtte Dida hálójába.

7. FORDULÓ

AS Roma-Chievo 1-1 (Totti 66. ill. Pelissier 40.)
Atalanta-Sampdoria 3-2 (Doni 38. és 85.-11-es, Zampagna 89. ill. Quagliarella 4., 11.)
Catania-Lazio 3-1 (Colucci 36., 53., Spinesi 45. ill. Rocchi 57.)
Fiorentina-Reggina 3-0 (Mutu 30., Santana 43., Blasi 55.)
Livorno-Siena 0-0
Parma-Ascoli 1-0 (Budan 10.)
Udinese-Internazionale 0-0
Milan-Palermo 0-2 (Bresciano 48., Amauri 74.)
A bajnokság állása:
1. Palermo 7 5 - 2 16-12 +4 15
2. Internazionale 7 4 3 - 12-8 +4 15
3. Roma 7 4 1 2 11-4 +7 13
4. Udinese 7 3 3 1 9-4 +5 12
5. Atalanta 7 3 3 1 10-7 +3 12
6. Livorno 7 3 3 1 6-4 +2 12
7. Siena 7 3 3 1 8-6 +2 11
8. Empoli 7 2 3 2 8-7 +1 9
9. Messina 7 2 3 2 9-9 0 9
10. Catania 7 2 2 3 10-13 -3 8
11. Sampdoria 7 1 4 2 12-13 -1 7
12. Torino 7 1 3 3 4-10 -6 6
13. Cagliari 7 - 5 2 4-6 -2 5
14. Milan 7 3 3 1 6-4 +2 4
15. Parma 7 1 1 5 4-14 -10 4
16. Ascoli 7 - 3 4 3-9 -6 3
17. Chievo 7 - 2 5 6-11 -5 2
18. Lazio 7 3 1 3 9-7 +2 -1
19. Fiorentina 7 4 - 3 11-6 +5 -7
20. Reggina 7 2 2 3 8-12 -4 -7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik