Holyfield (balra) újra összecsapna Tysonnal (Fotó: AFP)

Az elvi lehetőséget Holyfield legutóbbi nyilatkozata teremtette meg, ebben ugyanis azt mondta, nincs ellenére, hogy harmadszor is megmérkőzzön egykori nagy ellenfelével a kötelek között. A királykategória múlt századi abszolút bajnokainak újabb meccse azért vetődhetett fel egyáltalán, mert előbb az 53 éves Tyson, majd az 57 esztendős Holyfield jelentette be, hogy edzésbe állt, és formába hozás után kész bemutató-mérkőzést vívni.

„Újabb találkozó Tysonnal? Mért ne? Úgy gondolom, ez lehetséges. Nyilvánvaló, hogy az emberek megint szeretnének látni bennünket a ringben, különösen, akiknek annak idején ez nem adatott meg. Most mindenki arról vitatkozik, ki volt a jobb. Abban az időszakban szerintem én voltam a legjobb” – idézte a TalkSport Holyfieldet.

Hozzátette, hogy bár négy évvel idősebb Tysonnál, ez számára nem okoz gondot.

Holyfield és Tyson kétszer csapott össze világbajnoki címért, és mindkét csata előbbi sikerét hozta. Először 1996-ban találkoztak, akkor Holyfield kiütéssel nyert, majd az 1997-es összecsapásukon leléptették Tysont, mivel a csata hevében riválisa fülébe harapott.

A NEVEZETES HARAPÁS