Nakota Veronika kiesett az olimpiai kvalifikációs ökölvívótornáról

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 14:15
Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség/Facebook)
A 75 kilogrammban szereplő Nakota Veronika kiélezett mérkőzésen megosztott pontozással kikapott és kiesett az olaszországi olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán.

A szerdai versenynap egyetlen magyar érdekeltje a dél-koreai Szeong Szu Jeon ellen lépett ringbe és – a magyar szövetség tájékoztatása szerint – végig szoros, kemény csatát vívott vele, a megosztott pontozás pedig ázsiai riválisának kedvezett, így ő jutott be a nyolcaddöntőbe.

Nakota Veronika a hatodik magyar kiesője a Busto Arsizió-i viadalnak, ahol eddig két győzelemmel és hat vereséggel áll a válogatott. A férfiaknál Gémes Levente (71 kg) vasárnap, Akilov Pylyp (80 kg) pedig hétfőn megnyerte bemutatkozó mérkőzését. Szaka István (51 kg), Bernáth István (+92 kg), valamint a nőknél Mezei Petra (50 kg), Szabó Petra (60 kg) és Nakota az első meccsén veszített. Kedden pedig Gémes is kikapott.

Az ökölvívóknak három lehetőségük volt, illetve van az olimpiai kvótaszerzésre. Az elsőn, a tavalyi Európai Játékokon a magyarok közül ez Kovács Richárdnak (63.5 kg), illetve Hámori Lucának (66 kg) sikerült. Így már biztosan több magyar indulhat Párizsban, mint a legutóbbi, tokiói játékokon, amelyen Gálos Roland egyedül képviselte a piros-fehér-zöld színeket.

A második kvalifikációs versenynek ad otthont Busto Arsizio, ahol a magyar színeket négy férfi és öt női bokszoló képviseli. Itt a súlycsoportok többségében a legjobb négy szerez indulási jogot a nyári játékokra, azaz a kvalifikációhoz elődöntőbe kell jutni. Női 57 kilóban ugyanakkor csak kettő, női 60 kilogrammban pedig három kvóta talál gazdára.

A harmadik, egyben utolsó esélyt a párizsi részvétel kiharcolására a bangkoki kvalifikációs verseny kínálja május végén.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik