Erdei Zsolt: Nem kell a ringrozsdától tartanom

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2013.03.28. 23:05
null
Erdei Zsolt Monte-Carlóban lép kötelek közé
Erdei Zsolt szombaton Monte-Carlóban lép a ringbe. Noha világbajnoki öv nem forog kockán, az orosz Gyenyisz Gracsov elleni mérkőzés győztese júliusban visszatérhet, hogy a másik párosítás győztesével összecsapjon a millió dolláros szupertornán.

– Hogyan sikerült a felkészülése?
– Röviden: jól.

– Ehhez szokták hozzátenni, és bővebben: nem jól. Akkor most ez jön?
– Nem szó sincs róla! Kicsit babonából nem akartam részletezni, mert még megsérülök. Ahogyan szoktam…

– Tartott ettől? Ha igen, volt oka rá.
– Nyilván vigyáztam olyan részletekre, amelyekre egyébként is vigyázni kell, de nem ijesztgettem magam feleslegesen. Ezért is mondtam a nemzetközi sajtótájékoztatón, hogy jó formában vagyok, várom a szombatot.

– Monte-Carlóban egyébként várják a gálát?
– A jelekből ítélve igen, rengeteg plakátot látni az utcákon.

– Csak azért kérdeztem, mert a miniállam nem a bokszrendezvényeiről híres.
– De én ezzel nem foglalkozom. Egy hamburgi edzőteremben ugyanúgy bunyóznék, mint a helyi sportarénában fogok. Vagyok ennyire profi, hogy ilyen részletekkel nem foglalkozom. Szóval nem kaszinózni megyek Monte-Carlóba.

– Akkor az sem zavarja, hogy a gála résztvevői egyazon szállodában laknak, a Columbus hotelben?
– Kicsit furcsa, de nem példátlan a karrieremben. Az orosszal már az első napon összefutottam, köszöntünk is egymásnak, sőt a reggelinél a szomszéd asztalnál ült. Nálam egy fejjel magasabb. Figyeltem, lopva méreget.

– Hogyne méregetné! Ön mégiscsak két súlycsoportban volt világbajnok.
– Mivel orosz – és az orosz bunyósok általában képzettek – nem hiszem, hogy tartana tőlem. Legalábbis a nemzetközi sajtótájékoztatón ezt mondta, más kérdés, hogy a lelke mélyén lehet, hogy van félsz, de nem látszik rajta.

– A nemzetközi sajtótájékoztatón mi volt az ön számára a legérdekesebb kérdés?
– Hogy mi motivál, hogy a hosszú kihagyást követően ennyi idősen is bevállaltam ezt a négyes tornát.

– És mit válaszolt?
– Azt, amit gondolok: nekem mindenem a bunyó, sőt, ha jól emlékszem, egész pontosan azt, nekem a boksz az életem. Természetesen szombaton és a júliusi döntőben is a győzelem a cél, de főleg az, hogy a súlycsoportomban ismét világbajnok legyek.

NEM A MAGYARÉ A FŐMECCS
A gála főmérkőzésén a 30 éves Gennadij Golovkin (25–0–0, 22 K. O., T. K. O.) bokszol a Bokszvilágszövetség (WBA) középsúlyú világbajnoki címéért a 37 esztendős japán Nobuhiro Ishida (24–8–2, 9) ellen. A 38 éves Erdei Zsolt (33–0–0, 18) ellenfele tízmenetes mérkőzésen – a tervek szerint 20.30-kor – a 30 esztendős Gyenyisz Gracsov (12–1–1, 8). A másik ágon a 27 éves amerikai Edwin Rodriguez (22–0–0, 15) és a 26 esztendős argentin Ezequiel Osvaldo Maderna (19–0–0, 13) bokszol szintén tízmenetes összecsapáson. Az amerikai a 11. a boxrec.com nagyközépsúlyú világranglistáján, ellenfele egy hellyel áll mögötte.

– De jelenleg nincs is a boxrec.com ranglistáján.
– Ez érthető, mert több mint másfél éve nem bokszoltam.

– Ha szombaton és júliusban is győz, az elég, hogy a legjobbak között tartsák számon?

– Szerintem igen, de most csak a szombati összecsapással foglalkozom.

– Edzője, Fritz Sdunek milyennek tartja a formáját?
– Kimondottan jónak! Fritz azt mondta, nem látszik, hogy ennyit kihagytam, gyorsaságom a régi.

– Nem tart attól, hogy mégis lesz önön ringrozsda?
– Persze más az éles meccs, mint az edzés, de Sdunek éppen a sparringolások után mondta, hogy nem kell a ringrozsdától tartanom. Hamburgban három ellenfelemmel kesztyűztem, tényleg jól ment.

– Hány kilót kell leadnia a pénteki mérlegelésig?
– Semennyit! Szinte már most a súlyhatár alatt vagyok.

– Néhány fórumozó kételyének adott hangot, hogy csak Sdunekkel készül, nincs ön mellett erőnléti edző, mint korábban. Ez tudatosan alakult így?
– Igen, Fritzben teljesen megbízom, ugyanakkor korábban mondtam, magányos farkasként vágtam a felkészülésnek.

– Nem érheti olyan meglepetés, mint Timothy Bradleyt, a nagyon jó Ruszlan Provodnyikov ellen?
– A bunyóban minden benne van, de edzőmmel többször is elemeztük Gracsov stílusát.

– Eddigi, akár címmérkőzéseihez viszonyítva jelentőségében melyikhez hasonlítható a szombati összecsapás?
– Egyikkel sem. Mert korábban világbajnoki övek forogtak ugyan kockán, de általában flottul ment minden. Ám a mostani mérkőzés előtt rengeteg mindenen mentem keresztül. Az elmúlt majd' két évben többször is olyan lelkiállapotba kerültem, amelybe azelőtt soha. Megviselt, hogy két olyan lehetőséget ki kellett hagynom sérülések miatt, mint amilyeneket az ismert okokból kihagytam. Itt elsősorban a Tavoris Cloud elleni találkozóra gondolok. Szóval, ez a mostani merőben új szituáció. Út a visszakapaszkodáshoz.

– A felkészülés során mennyire sikerült kizárni a magánéleti problémáit?
– Azt hiszem, sikerült.

– Fiával, Viktorral tudta tartani a kapcsolatot az edzőtáborozás alatt?
– Viktorral naponta skypoltam. Persze egyre többször kérdezte már, mikor megyek haza. De nemcsak ő, én is számolom a napokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik