Profi ökölvívás: vizsgálják a Pascal-Hopkins meccs pontozólapjait

Vágólapra másolva!
2010.12.19. 14:13
A Sports Illustrated munkatársa szerint az illetékesek vizsgálják a tegnapi Bernard Hopkins–Jean Pascal félnehézsúlyú összecsapás pontozólapjait. Mint ismeretes, a veterán amerikai két rászámolását eltekintve gyakorlatilag esélyt sem adott a kanadai világbajnoknak, ennek ellenére többségi döntetlen lett a végeredmény.

Az összesítőkön jól látható, hogy a kanadai bíró, Claude Paquette lapján valaki kijavította a nyolcadik menetet, és ugyanez történt a belga pontozónál, Daniel Van De Wiele-nél is az első menet kapcsán.

Ha ezek befolyásolták a végeredményt, akkor a valóságban Hopkins megosztott győzelemmel hódította volna el a WBC övét. A külföldi sajtó jórészt a bíró gyenge munkáját emeli ki, amikor is az első menetben történt szabálytalan ütés miatt figyelmeztetés helyett számolni kezdett Hopkinsra, illetve az egyértelműen elfogult pontozást kárhoztatták, legalábbis ami a kanadai és a belga ítészt illeti, akik szerint a gyakran ütést is alig indító Pascal eleget tett a győzelemért, vagy egyáltalán a döntetlenért.

Közben José Sulaimán WBC-elnök a Hopkinst képviselő Golden Boy Promotions tiltakozása után bejelentette, hogy azonnali visszavágót írnak ki a két fél között, amelyre tavasszal semleges helyen kerülne sor.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik