Profi ökölvívás: Nagy József a WBF új cirkálósúlyú világbajnoka

Vágólapra másolva!
2008.09.06. 15:31
Nagy József a Boksz Világalapítvány (WBF) cirkálósúlyú világbajnoka lett, miután a dél-afrikai Secundában rendezett profi gálán technikai K. O.-val legyőzte a kongói Zack Mwekassát.
A betöltetlen címért kiírt meccsen – a monokli.com internetes szaklap beszámolója szerint – sokáig nem úgy tűnt, hogy a magyar bokszoló sikerével zárul a küzdelem, ugyanis a 12 menetesre kiírt összecsapás első felében Nagyra hatszor is számolt a mérkőzésvezető.A hetedik három percben aztán óriási fordulat következett: a Hóhérnak becézett hajdúhadházi sportoló leütötte afrikai ellenfelét, aki ugyan ekkor még folytatni tudta a küzdelmet, ám ezután olyan verést kapott, hogy fél perccel később a bíró beszüntette az egyoldalú küzdelmet. Nagy József 21. mérkőzésén 19. győzelmét aratta a profik között.A WBF öve ezzel ismét magyar kezekbe került, hiszen korábban Hidvégi György volt a szervezet cirkálósúlyú világbajnoka. A makacs sérüléssel bajlódó Matolcsi felépülése után könnyen elképzelhető egy magyar–magyar párharc a címért.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik