Brazília: így tiltakoztak a Gremio játékosai mai meccsükön – kép

A brazil Rio Grande do Sul állami bajnokságának első osztályában szereplő Gremio játékosai tiltakozásként, amiért a koronavírus-járvány idején is pályára kell lépniük, a mérkőzés elején szájmaszkot viselve futottak ki a pályára a Sao Luiz elleni, nézők nélkül megrendezett mérkőzésen vasárnap.

Libertadores-kupa: tömegverekedés és nyolc piros lap a brazil derbin

Indulatoktól fűtött derbit játszott egymással a Gremio és az Internacional a Libertadores-kupában: a hajrában tömegverekedés tört ki a pályán, a balhéban összesen nyolc futballistát (mindkét oldalról négyet) állított ki a játékvezető.

Flamengo: meg sem ünnepelték a Libertadores-kupát, megnyerték mellé a bajnokságot is

Mint beszámoltunk róla, a Flamengo drámai hajrában legyőzte a River Plate-et a Libertadores-kupa döntőjében, másnap pedig a brazil bajnoki címet is bezsebelte a riói együttes – mindezt úgy, hogy hazájában pályára sem kellett lépnie. Történt ugyanis, hogy az első számú üldözője, a Palmeiras 2–1-re kikapott a Gremiótól, így négy fordulóval az idény vége előtt behozhatatlan előnyre tettek szert Jorge Jesus tanítványai.

Videó: lecselezte a kapust, az teljesen megőrült tőle…

A brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban járunk, ahol a Gremio játszott az Internacionallal városi derbit Porto Alegrében. A második félidő hatodik percéig igazából semmi különösen nem történt, a hazaiak megszerezték a vezetést, a vendégek pedig próbáltak egyenlíteni…

Libertadores-kupa: 38 évet vártak rá, 5–0-s diadallal döntősök

A Flamengo az idegenbeli 1–1 után 5–0-ra megverte hazai környezetben a Gremiót a labdarúgó Libertadores-kupa elődöntőjében, ezzel 38 év után ismét bejutott a legrangosabb dél-amerikai kupasorozat fináléjába, amelyben november 23-án a címvédő River Plate-tel küzd meg.

Libertadores-kupa: döntetlen a brazil elődöntőben

A Flamengo hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a szintén brazil Gremióval szerdán a labdarúgó Libertadores-kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Arsenal: Zaha helyett brazil válogatott szélső érkezik – sajtóhír

Habár a nyár első felében Wilfried Zaha lehetséges érkezéséről lehetett hallani, a Crystal Palace támadójának magas ára elriasztotta az Arsenalt, amelynek figyelme a legfrissebb hírek szerint a brazil válogatott szélső, Everton felé fordul.

Libertadores-kupa: jöhet a történelem első River–Boca döntője!

Az argentin Boca Juniors jutott be másodikként a Libertadores-kupa döntőjébe, mivel 4–2-es összesítéssel kiejtette a brazil Palmeirast. A fináléban legnagyobb riválisa, a River Plate lesz az ellenfél.

Libertadores-kupa: micsoda feltámadás! Jó esély van a River–Boca döntőre!

Az argentin River Plate jutott be a Libertadores-kupa döntőjébe azt követően, hogy őrületes hajrával kiejtette a címvédő brazil Gremiót. A másik ágon a River ősi riválisa, a Boca Juniors kétgólos előnyről várja a Palmeiras elleni visszavágót.

Libertadores-kupa: előnyben a Gremio az elődöntőben

A brazil Gremio egygólos előnnyel várhatja a labdarúgó Libertadores-kupa elődöntőjének hazai visszavágóját, miután 1–0-ra nyert az argentin River Plate vendégeként.

Libertadores-kupa: 6–0-val elődöntős a címvédő

A Gremio 6–0-s összesítéssel búcsúztatta az Atlético Tucumánt, s jutott be a legjobb négy közé a labdarúgó Libertadores-kupában.

Barcelona: 31+9 millió euróért érkezik a brazil középpályás

A Barcelona labdarúgócsapata megegyezett a Gremióval Arthur átigazolásáról. A 21 éves brazil középpályás hat évre ír alá a katalán klubhoz.

Barca: csak 2019-ben érkezik a brazil középpályás

A spanyol élvonalban listavezető FC Barcelona új szerzeménye, Arthur az év végéig a Gremióban futballozik – jelentette be a brazil klub.

Barcelona: megegyeztek a Gremióval Arthurról – hivatalos

Az FC Barcelona labdarúgócsapata hivatalos oldalán jelentette be, hogy megállapodott a Gremióval a 21 éves Arthur vételáráról.

Dél-amerikai szuperkupa: 22 év után újra a Gremio a trónon

A brazil Gremio nyerte meg a labdarúgó dél-amerikai szuperkupát (Recopa Sudamericana), a fináléban 0–0 után tizenegyesekkel legyőzte az argentin Independientét.

Klubvilágbajnokság: a Real Madrid itt is megvédte elsőségét

A Bajnokok Ligája után a FIFA klubvilágbajnokságán is megvédte aranyérmét a Real Madrid, a döntőben a brazil Gremiót felülmúlva nyert, egy Cristiano Ronaldo-góllal.

Real Madrid: újabb címvédés, C. Ronaldo-góllal

A Bajnokok Ligája után a FIFA klubvilágbajnokságán is megvédte aranyérmét a Real Madrid, a döntőben a brazil Gremiót felülmúlva nyert, egy Cristiano Ronaldo-góllal.

Copa Sudamericana: az Independiente nyerte meg a trófeát

Az argentin Independiente labdarúgócsapata nyerte meg a második számú dél-amerikai kupasorozatot, a Copa Sudamericanát, miután a döntő visszavágóján döntetlent ért a brazil Flamengo vendégeként a legendás Maracana Stadionban.

Klub-vb: hosszabbítás az elődöntőben, megvan az első finalista

Elsőként a brazil Gremio jutott be a döntőbe a labdarúgó klubvilágbajnokságon, mivel az első elődöntőben kedden legyőzte al-Ainban a mexikói Pachucát.

Klub-vb: 24 év után először lehet címvédés – rajt szerdán

A házigazda egyesült arab emírségekbeli al-Dzsazira és az új-zélandi Auckland City selejtezős összecsapásával szerdán 18 órakor megkezdődik a labdarúgó-klubvilágbajnokság, melynek döntője jövő vasárnap lesz.