Talpra áll-e a Broncos a rájátszásban?

BOWL.HU BOWL.HUBOWL.HU BOWL.HU
Vágólapra másolva!
2012.01.08. 16:40
null
Justin Tuck és a Giants-védelem nem bánik majd kesztyűs kézzel Matt Ryanékkel (Fotók: Reuters)
Címkék
Vasárnap két mérkőzéssel befejeződik az NFL rájátszásának „nulladik” köre, azaz a wild card-hétvége. A szombati játéknap két, szorosan induló, végül sima hazai győzelmet hozó találkozója után méltán reménykedhetünk változatosságban, hiszen New Yorkban a Giants és a Falcons talán a legkiegyensúlyozottabb mérkőzést játszhatja ebben a körben, míg a Denver és a Pittsburgh összecsapásán a vendég együttes számít esélyesnek az alapszakasz utolsó három játékhetét vereséggel záró Broncos ellen.


NFL, WILD CARD – KI UTAZIK A PACKERS „VÁGÓHÍDJÁRA”?
New York Giants–Atlanta Falcons
2012. január 8. magyar idő szerint 19:00, MetLife Stadium (Tv: Sport2)

A wild card-hétvége legkiegyensúlyozottabb mérkőzésének ígérkezik a New York Giants–Atlanta Falcons összecsapás, amelyen két, nagyjából kiszámítható játékot játszó gárda ütközik meg azért, hogy a következő hétvégén a pihent címvédő, a Green Bay Packers otthonába látogasson – feltehetően méretes zakóért. Bár a Giants az alapszakaszban már majdnem megtréfálta Aaron Rodgerséket, úgyhogy nem is biztos, hogy máris temetni kellene a győztest. Amit egyébként sem illik...

A New York Giants hullámvasútszerű alapszakaszon van túl, aminek a közepén nem úgy tűnt, hogy szép befejezése lehet ennek a szezonnak. A csapat azonban összeszedte magát, és a legjobbkor sikerült újra formába lendülnie.

Steve Smith és Kevin Boss távozása miatt az idény előtt attól lehetett tartani, hogy Eli Manningnek nem lesznek épkézláb célpontjai Hakeem Nicksen kívül. Aztán jött a semmiből Victor Cruz, és szép fokozatosan a csapat első számú célpontjává vált. Sorra jöttek a 100 yard feletti meccsek, s Cruz rekordot döntött, soha egyetlen Giants játékos sem jutott ennyi elkapott yardig egy szezonon belül (1536).

A futójátékot már nem dicsérhetjük ennyire, a támadófal gyenge blokkolása miatt szinte mindegy volt, hogy Brandon Jacobs vagy Ahmad Bradshaw próbálkozik, nem sokra jutott a földön a Giants. A helyzet akkor volt a legsúlyosabb, amikor Bradshaw sérülés miatt pár hétig nem állt a csapat rendelkezésére, ekkor még hatástalanabb volt a futójáték.

A védelem hasonló a négy évvel ezelőtti, Super Bowlig jutó csapatéhoz: Jason Pierre-Paul betöltötte a Justin Tuck és Osi Umenyiora sérülése miatt keletkezett űrt, de amikor pályán voltak, ők is kitettek magukért.

Az Atlantától a szezon megkezdése előtt sok szakértő a tavalyi 13–3-as mérleghez hasonló teljesítményt várt, ám Mike Smith csapata az idény első felében nem igazán hozta az elvárásoknak megfelelő játékot.

Mindenképpen kedvező a Giants számára, hogy Matt Ryan, a Falcons irányítója legendásan rosszul játszik a nyitott stadionokban (az Atlanta dómban rendezi a meccseit, a körülmények ott mindig ugyanolyanok). Ez azért is érdekes, mert a fiatal irányító Philadelphia mellett nőtt fel, és a Boston College egyetemre járt, s mindkét helyen nyitott stadionban játszanak, tehát már hozzászokhatott a mínuszokhoz az ott töltött évei alatt.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg a Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Úgy tűnik, a hidegebb idő jobban feküdne a Giants félelmetes védőfalának, de az előrejelzés 10-12 fokot jósol, csapadék nem lesz, ami tökéletes futballidőnek mondható. Ryan egyébként karrierje legjobb szezonján van túl: 4177 yard, 29 TD és 92.2-es passzmutató. Soha nem ért el ilyen magas számokat, de ebben jócskán szerepet játszik az is, hogy 12 meccset fedett stadionban játszottak. Természetesen nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy az NFL egyik legerősebbnek kikiáltott elkapó párosa, Roddy White (1296 yard, 8 TD) és Julio Jones (959 yard, 7 TD) is remek szezont futott, Harry Douglas-szel és Tony Gonzalezzel kiegészülve pedig egészen félelmetes arzenál alakult ki Atlantában.

Az utóbbi meccseken mindkét sztárelkapó kiugró formát mutatott. Ha sikerült ezt átmenteniük ma estére is, akkor a Giants secondary nagyon hosszú perceket tölthet a pályán. Ez az Atlantának amúgy sajátossága, képesek majdnem egész negyedeket lefuttatni egy-egy drive-val az órából, és mivel ezeket gyakran pontokra váltják, nagyon károsítják az ellenfél játéktervét.

Nem menetelhetett volna az Atlanta idáig, ha nincsen egy megbízható yardgyáros futójátékosuk. Michael Turner márpedig ilyen futó, nem véletlenül zárt a 3. legtöbb yarddal az alapszakasz végére. Voltak ugyan gyengébb meccsei, de összességében az NFL egyik legveszélyesebb és legjobb backjéről beszélünk.

A védelem idén rengeteget fejlődött Brian VanGorder kezei alatt. Elsősorban arról lettek messze földön híresek, hogy nem igazán lehetett futni ellenük. Ebben leginkább Curtis Lofton (147 szerelés) és Sean Weatherspoon (115 szerelés) jeleskedett, mivel a védőfal nem igazán tudott hatékonyan besegíteni a futások megállításában, ezért is hárult ez a feladat inkább a második sorra. Lofton évről-évre jobban játszik, mára már igazi vezére a Sólymoknak, Weatherspoon pedig a tavalyi szerényebb éve után idén robbant be, kis túlzással a pálya minden szegletében képes volt felbukkanni, bármikor.

A Falcons igazi gyengesége a cornerbackekben mutatkozik meg. Rengeteg yardot engedtek a szezon során, ezt aranykezű védőjátékosok alkalmazásával próbálták több-kevesebb sikerrel kompenzálni. Brent Grimes a tavalyi Pro Bowl-t érő szezon után gyengébb idényt zárt, de az irányítók nem is nagyon dobáltak az ő zónájába, illetve pár hetet pihennie is kellett egy alattomos lábsérülés miatt. Dunta Robinson továbbra is képes hatalmas bakikra, a nickel CB Kelvin Hayden sérülés miatt a fél szezont kihagyta, pedig játéka nagyon bíztató volt.

Helyettesei Dominique Franks és Chris Owens voltak, akik úgy ahogy, de megoldották a feladatot.

A Giants nagyszerű elkapógárdája ellen egyiküknek sem lesz könnyű dolga, mind Cruz, mind Nicks rendkívül pontosan futja a tervezett útvonalat, és sebességben is jobbak, mint az Atlanta bármelyik védője. A defense legvégében Thomas DeCoud és William Moore is biztosak, mint Tim Tebow hite, bármelyikük játékában benne van egy pick folyamatosan és szerelni is kifogástalanul tudnak.

Tim Tebow és a Broncos szekere az utóbbi hetekben lelassult – mi lesz a Steelers ellen?
Tim Tebow és a Broncos szekere az utóbbi hetekben lelassult – mi lesz a Steelers ellen?

NFL, WILD CARD – FELTÁMAD-E A HÁROM HETE SZENVEDŐ BRONCOS?
Denver Broncos–Pittsburgh Steelers
2012. január 8. magyar idő szerint 22:30, Sports Authirity Field at Mile High (Tv: Sport2)

A tavalyi főcsoportgyőztes a tavalyi harmadik legrosszabb csapat otthonába látogat, s a New York-i mérkőzéssel ellentétben igen kevés pontra lehet számítani. A két együttes két utat járt be: a Broncosnál teljes átalakulás vette kezdetét: új edzői stábbal indultak neki a szezonnak, de az Amerikai főcsoport gyengécske Nyugati divízióját csak sikerült megnyerniük. A Steelerst már a szezon elején esélyesnek tartották, nem véletlenül, ugyanis a tavalyi Super Bowl óta sok változás nem történt nála. Bár a csoportját nem tudta megnyerni, a rájátszásban való részvétele nem forgott veszélyben.

A tét a továbbjutás és egy mérkőzés jövő héten a New England otthonában.

A Denver úgy kezdte a szezont, ahogy tavaly abbahagyta. Az első öt meccséből négyen veszített. A bye week után azonban Tim Tebow váltotta Kyle Ortont a kezdőben, és elkezdődött a csoda: a következő nyolc találkozójából hetet megnyert a Broncos, ebből hatot sorozatban. Ezek után hiába veszítette el az utolsó három találkozóját, megnyerte a csoportot.

A Tim Tebow-mánia hazánkat is elérte, de a népszerű irányító küzdeni akarása nem biztos, hogy elegendő lesz a rájátszásban. A Broncos taktikája a kőkemény futójátékra épült, amiből Tebow is kivette a részét. Az NFL legerősebb futójátékát produkálva értek el összesen 2600 yardot a földön. Ebből Willis McGahee 1199-et, míg a fiatal irányító 660-at futott.

A rengeteg futást ellensúlyozni hivatott Tebow nem éppen erős passzjátékát. Ennek köszönhető, hogy csak 1700 yardot passzolt. Ezeknek nagy részét Eric Decker kapta el, de Demaryus Thomas is elérhető célpont volt a szezon második felében.

A támadófal a futásokra épített, de nagy hiányzója lesz ennek az egységnek Chris Kuper, aki a szezonzárón lábtörést szenvedett, így biztosan nem játszik. Ha nem lett volna a védelem, a sok fordításos győzelem sem születhetett volna meg. John Fox remek kis egységet rakott össze. Sokan kételkedtek, amikor a drafton elvitték Von Millert a harmadik választással, de fantasztikus újonc évvel hálálta ezt meg. Összesen 11.5 sacket gyűjtött be, s a futások megállításában és a labdaszerzésekben is kiemelkedőt nyújtott.

Mellette Elvis Dumervile régi önmagát idézte, a védekező fal széléről keserítette meg az ellenfelek irányítóinak az életét. Visszatérve a linebacker sorba nem szabad megfeledkezni a másik két kezdőről, DJ Williamsről és Joe Maysről sem, mert mind a ketten remekül játszottak idén.

A secondaryből nagyon fog hiányozni Brian Dawkins, aki nyaksérülése miatt kénytelen kihagyni a mérkőzést. Helyét David Bruton veszi át a kezdőben. A már öregedő, de még mindig remek Champ Baley az egyik Andre' Goodman a másik oldalon fognak az elkapók ellen védekezni.

A speciális egység Mat Prater rúgójátékos nevével kezdődik. Rendkívül erős a lába és az 50 yard feletti FG-okat is jó százalékban értékesíti.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                            partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A pittsburghiek kapcsán sokan vélték úgy, hogy az elbukott Super Bowl volt a 2000-es évek Steelers védelmének utolsó nagy durranása, főleg az első meccsen a Ravens ellen elszenvedett csúfos vereség után. A gárda azonban összekapta magát, következő nyolc találkozójából hetet megnyert. Ugyan a Ravens újra legyőzte a csapatot, de az utolsó hét találkozón egyedül a San Franciscót nem tudták az Acélvárosiak megverni, így magabiztosan szerezték meg az ötödik kiemelést az AFC-ből. Ezzel pedig a Denver lett az ellenfelük, akiket a szakértők szerint magabiztosan verniük kell.

Ugyan Rashard Mendenhall, a kezdő futó sérülés miatt nem tud a rájátszásban részt venni, Isaac Redman személyében így is egy kimondottan erős átlaggal futó játékos maradt a kezdőben. Mellette az újonc John Clay lesz még elérhető futó. A futók dolgát nehezíti, hogy a kezdő center, Maurkice Pouncey nem fog játszani Denverben, a helyét Doug Legursky veszi majd át a kezdőben.

Ben Roethlisberger irányító elsősorban Mike Wallacet és Antonio Brownt fogja keresni, a két szélvészgyors játékos őrzése nem lesz egyszerű feladat a Broncos védőinek. Szinte biztosra vehetjük, sok yardot fog szerezni a Steelers, idén ez is csapat egyik erőssége lett, a kérdés az, hogy be tudják-e fejezni a támadásokat.

Természetesen a Steelers bemutatását sem lehet megejteni a védelem szóba hozatala nélkül, a korosodó, a szakírók álltak már sokszor leírt egység idén is bizonyított, egyedül futás ellen nem ők a legjobbak a ligában (ott is 8. legjobbak azért). A sebesség kicsit kopott, de a rutin folyton nő, ez pedig elegendő jelenleg Pittsburghben.

James Harrison és Lamarr Woodley együtt 18 sacket összehoztak. A védelemből Ryan Clark hiányozni fog, a safety sarlósejtes vérszegénysége tünetei ugyanis magas tengerszint feletti magasságban, ritka levegőben tetéződnek, négy éve majdnem belehalt a Broncos elleni meccsbe. Ezúttal Mike Tomlin vezetőedző azonnal úgy döntött, nem teszi kockára játékosa egészségét.

Ne lepődjünk meg ha a védelmek csatáját hozza a találkozó. Azonban ha a Steelers vezetés szerez, akkor Tebow-nak rá kell kényszerülnie a passzolásra, amit nem nagy hatékonysággal hajt végre idén.

NFL 2011, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2012. 01. 07–08.)
AFC
Houston Texans (3.)–Cincinnati Bengals (6.)
31–10
Denver Broncos (4.)–Pittsburgh Steelers (5.) 2012. 01. 08. 22:30
NFC
New Orleans Saints (3.)–Detroit Lions (6.) 45–28
New York Giants (4.)–Atlanta Falcons (5.) 2012. 01. 08. 19:00
KONFERENCIAELŐDÖNTŐK (2012. 01. 14–15.)
AFC
New England Patriots (1.)–Denver/Pittsburgh 2012. 01. 15. 02:00
Baltimore Ravens (2.)–Houston Texans
2012. 01. 15. 19:00
NFC

Green Bay Packers (1.)–NY Giants/Atlanta

2012. 01. 15. 22:30
San Francisco 49ers (2.)–New Orleans Saints 2012. 01. 14. 22:30
KONFERENCIADÖNTŐK (2012. 01. 21–22.)
AFC
Az AFC konferenciaelődöntőből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat–Az AFC konferenciaelődöntőből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat 2012. 01. 22. 21:00
NFC
Az NFC konferenciaelődöntőből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat–Az NFC konferenciaelődöntőből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat 2012. 01. 23. 0:30
SUPER BOWL (XLVI), 2012. 02. 05.
Az AFC győztese–Az NFC győztese 2012.02.06. 0:30
*Lucas Oil Stadium (Indianapolis)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik