Edzősors: Dárdai kijelentette, nem lesz többet szövetségi kapitány!

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.09.10. 11:01
null
Dárdai Pál olyan típus, akinek a mindennapos munka fekszik (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Hertha BSC korábbi vezetőedzője a Kickernek adott interjújában többek között arról is beszélt, hogy nem szeretne nemzeti válogatottat irányítani a jövőben.

„Olyan típus vagyok, akinek a mindennapos munka fekszik. Már nem téma a nemzeti válogatott. Nem fogok többet szövetségi kapitányként dolgozni, sem Magyarországon, sem máshol” – idézi a német lap Dárdai Pált.

A 43 éves szakember hét mérkőzésen irányította korábban a magyar válogatottat. Négy győzelem, két döntetlen és egy vereség fűződik a nevéhez.

Dárdai a Bundesligában gyengén rajtoló berlini klub jelenlegi vezetőedzőjéről, Ante Covicról is szót ejtett, aki még nem hívta fel elődjét, de erre Dárdai szerint nincs is szükség, hiszen a korábban szintén Berlinben futballozó tréner jól ismer mindenkit a klubnál.

„Nem gondolom, hogy össze lehet minket hasonlítani. Ante a Hertha edzőképzésének a prototípusa. Én más voltam. Magyarországon végeztem az edzőképzőt, a nemzeti csapatnál olyan topedzővel is dolgoztam, mint Erwin Koeman, a klubcsapatnál pedig Huub Stevens, Hans Meyer vagy Lucien Favre is volt az edzőm. Más történetem van, mint Anténak” – fogalmazott Dárdai.

SZEPTEMBER 14., SZOMBAT
NÉMET BUNDESLIGA
4. FORDULÓ
15.30:
Mainz–Hertha

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. RB Leipzig 3 3 9–2 +7 9
2. Bayern München 3 2 1 11–3 +8 7
3. Wolfsburg 3 2 1 6–2 +4 7
4. Bayer Leverkusen 3 2 1 6–3 +3 7
5. Borussia Dortmund 3 2 1 9–5 +4 6
6. Freiburg 3 2 1 7–3 +4 6
7. Eintracht Frankfurt 3 2 1 4–3 +1 6
8. Mönchengladbach 3 1 1 1 4–4 0 4
9. Schalke 3 1 1 1 3–3 0 4
9. Hoffenheim 3 1 1 1 3–3 0 4
11. Union Berlin 3 1 1 1 4–6 –2 4
12. Fortuna Düsseldorf 3 1 2 5–6 –1 3
13. Werder Bremen 3 1 2 6–8 –2 3
14. 1. FC Köln 3 1 2 4–6 –2 3
15. Paderborn 3 1 2 4–7 –3 1
16. Augsburg 3 1 2 4–9 –5 1
17. Hertha 3 1 2 2–8 –6 1
18. Mainz 3 3 2–12 –10 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik