Bundesliga: hetekre eltűnt, lapátra tették az angol csatárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.07. 14:13
null
Hinds (zöldben) egy éve ilyenkor még Mario Götzével csatázott (Fotó: AFP)
A német élvonalban szereplő Wolfsburg közölte, azonnali hatállyal felbontotta a 20 éves, angol korosztályos válogatott támadója, Kaylen Hinds még két évig érvényes szerződését, miután a nyári szünet után nem érkezett vissza időben a csapathoz.

 

Az Arsenalnál nevelkedő Hinds tavaly nyáron került a Wolfsburghoz, amellyel három évre szóló megállapodást kötött, és miután ősszel csak egy bajnokin lépett pályára, a klub fél év múlva kölcsönadta őt a negyedosztályban szereplő Greuther Fürth II csapatának.

Az angol korosztályos válogatottakat 16 éves korától végigjáró Hinds aztán a Regionalligában is csak egy bajnokiig jutott, majd elment nyári szabadságra.

Onnan viszont elfelejtett visszatérni július elején a munka kezdetére a Wolfsburghoz, és amikor több hét késéssel befutott, útlevele elvesztésével indokolta a hiányzást.

A Wolfsburg vezetői nem fogadták el a 20 éves csatár magyarázatát, és egyoldalúan felbontották a szerződését, arra hivatkozva, hogy a labdarúgó nem tett eleget az abban foglalt kötelezettségeinek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik