Bundesliga 2.: Stieber gólt lőtt, a Hertha nyerte a forduló rangadóját

Vágólapra másolva!
2010.09.24. 19:59
A Hertha BSC nyerte meg a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 6. fordulójának rangadóját. A listavezető berliniek a forduló előtt csak rosszabb gólkülönbsége miatt második helyre szoruló Cottbus otthonából hozták el a három pontot.

Dárdai Pál, a Hertha magyar légiósa a Nemzeti Sportnak a napokban elmondta, könnyen elképzelhető, hogy már csak a búcsúmeccsén húzza magára a berliniek mezét – ennek megfelelően ezúttal sem kapott helyet a vendégek keretében.Dárdai Pál, a Hertha magyar légiósa a Nemzeti Sportnak a napokban elmondta, könnyen elképzelhető, hogy már csak a búcsúmeccsén húzza magára a berliniek mezét – ennek megfelelően ezúttal sem kapott helyet a vendégek keretében.

Stieber Zoltán együttese, az Alemannia Aachen 2–0-ra legyőzte a Paderbornt, és a sikerből a magyar támadó is kivette a részét: ő szerezte meg a vezetést csapatának a 75. percben. Az utánpótlás-válogatott játékost a hajrában, a 89. percben cserélték le.

Stieber jó formában futballozik új csapatában: mind a hat bajnoki meccsen lehetőséget kapott, ezeken háromszor volt eredményes és három gólpasszt is kiosztott.

ALEMANNIA AACHEN–PADERBORN 2–0 (STIEBER GÓLJA 7:13-NÁL)

 

 

 BUNDESLIGA 2.
6. FORDULÓ
Aachen–Paderborn 2–0
Cottbus–Hertha 0–1
Karlsruhe–FSV Frankfurt 0–2

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Hertha 6 5 1 0 14–5 +9 16
2. Cottbus 6 4 1 1 14–9 +5 13
3. Duisburg 5 4 0 1 10–4 +6 12
4. Augsburg 5 3 1 1 9–4 +5 10
5. Greuther Fürth 5 3 1 1 8–5 +3 10
6. Oberhausen 5 3 1 1 8–5 +3 10
7. Aue 5 3 1 1 5–3 +2 10
8. FSV Frankfurt 6 3 0 3 6–6 0 9
9. Aachen 6 2 2 2 10–10 0 8
10. 1860 München 5 2 1 2 8–7 +1 7
11. Osnabrück 5 2 1 2 11–11 0 7
12. Karlsruhe 6 2 1 3 11–16 –5 7
13. Bochum 5 2 0 3 7–9 –2 6
14. Paderborn 6 1 1 4 3–6 –3 4
15. Ingolstadt 5 1 0 4 6–11 –5 3
16. Bielefeld 5 1 0 4 5–10 –5 3
17. Union Berlin 5 0 2 3 5–11 –6 2
18. Fortuna Düsseldorf 5 0 0 5 2–10 –8 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik