Thomas Müller: Nem az edzőn múlott

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.02.12. 09:44
Thomas Müller megvédte edzőjét, Thomas Tuchelt (Fotó: Imago Images)
A Bayernnél nincs edzőkérdés, de Thomas Müller szerint a játékosoknak magukba kell nézniük, a szombati, Leverkusen ellen 3–0-ra elveszített rangadó után.

Eldőlt a bajnoki cím? Nos, ez talán túlzás, de az biztos, hogy a Leverkusen óriási lépést tett az aranyérem megszerzése felé azzal, hogy szombaton 3–0-ra legyőzte a Bayern Münchent, és ezzel ötpontosra növelte az előnyét. A német szaklap, a Kicker szerint bár a bajoroknak volt egy kaput eltaláló lövésük de egyetlen valódi gólhelyzetet sem alakítottak ki a mérkőzés alatt. A lap az 1989–1990-es idény óta vezeti az ezzel kapcsolatot statisztikát, és ezt megelőzően mindössze egyszer fordult elő ilyen, 1995 novemberében, a Hansa Rostock elleni 0–0 alkalmával. A sajtó nem kímélte Thomas Tuchel vezetőedzőt, Jan-Christian Dreesen sportigazgató, azonban megerősítette, hogy nincs veszélyben a vezetőedző pozíciója, és továbbra is bíznak benne. Thomas Müller egyébként önkritikusan nyilatkozott, és védelmébe vette a Lőw Zsolttal együtt dolgozó 50 éves szakvezetőt.

„Felesleges mindig az edzőt hibáztatni – mondta a Sky Sportnak a 60. percben becserélt világbajnok futballista. – Néha inkább rólunk, játékosokról kellene beszélni. Sok minőségi, válogatott labdarúgó van a csapatban, mégsem teljesítünk úgy, ahogyan az elvárható lenne. Edzésen sokkal bátrabban, jobban játszunk. Valóban nagy rajtunk a nyomás, de ami hiányzott, az az energia, valamint a kellő szabadság és kreativitás a pályán. Túlságosan görcsösek voltunk. Ahogy Oliver Kahn mondta korábban, nem voltunk elég tökösek. Nagyon bosszúsak vagyunk, de a Leverkusen jobb volt nálunk, teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.”

A lényeget pedig talán Manuel Neuer foglalta össze a legjobban, amikor a találkozó után azt mondta, hogy a legfontosabb összecsapáson nyújtották a leggyengébb teljesítményt. De a Bayern kritikája mellett ne feledkezzünk meg az immár 31 tétmérkőzés óta veretlen Leverkusenről sem, amelyet egyetlen meccs választ el a müncheniek 32 mérkőzést számláló rekordjától. A következő ellenfél a Heidenheim lesz, meglepő lenne tehát, ha nem sikerülne a csúcsbeállítás.

„Fontos győzelmet arattunk, de ezért is csak három pont jár – idézte a klub hivatalos honlapja a listavezetőt irányító Xabi Alonsót. – Még mindig csak februárban járunk, higgadtnak kell maradnunk.”

LOTHAR MATTHÄUS SZERINT A LEVERKUSEN A BUNDESLIGA ELSŐ SZÁMÚ FAVORITJA

„Ha a Leverkusen így folytatja, egészen biztosan bajnok lesz. Ők az aranyérem legfőbb esélyesei, aki mást mond, az nem ért a labdarúgáshoz. A Bayern játéka nem meggyőző, és a három nullás vereség után egyértelmű, hogy Thomas Tuchel hibázott a csapat összeállításánál” – mondta a Sky Sportnak Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

NÉMET BUNDESLIGA
21. FORDULÓ
BAYER LEVERKUSEN–BAYERN MÜNCHEN 3–0 (1–0)
Leverkusen, BayArena, 30 210 néző. Vezette: Zwayer
LEVERKUSEN: Hradecky – Tapsoba, Tah, Hincapié – Stanisic, Xhaka, Andrich, Grimaldo (Puerta, 90.) – Tella (Frimpong, 65.), Wirtz (Hlozek, 90.) – A. Adli (J. Hofmann, 82.). Vezetőedző: Xabi Alonso
BAYERN: Neuer – Upamecano (Kimmich, 60.), Dier, Kim Min Dzse – Boey (R. Guerreiro, 81.), Pavlovic (Th. Müller, 60.), Goretzka (M. Tel, 71.), Mazraui – L. Sané, Musiala (Choupo-Moting, 81.) – Kane. Vezetőedző: Tomas Tuchel
Gólszerző: Stanisic (18.), Grimaldo (50.), Frimpong (90+5.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik