Az utolsó német császár – Franz Beckenbauer élete és pályafutása képekben

BERTA MIHÁLYBERTA MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2024.01.13. 11:04
null
Az 1974-es vb-döntőt a hazai közönség előtt játszó NSZK válogatottja nyerte meg 2–1-re, így fennállása során – 1954 után – másodszor hódította el a vb-serleget. Azt a trófeát, amelyet a döntőt követően Beckenbauer emelet a magasba (Fotó: Getty Images)
2024. január 7-én elhunyt Franz Beckenbauer, a német futball történetének legnagyobb alakja, a XX. század labdarúgásának egyik utolsó legendája. Fényképes összeállításunkban rá, a Császárra emlékezünk.

Kilencévesen még a rádió előtt hallgatta az NSZK történelmi vb-győzelmét, öt évvel később már a Bayern München mezét viselve kezdte meg közel két évtizedes szárnyalását a klubnál. Bajnoki címből és Nyugatnémet Kupából négyet, BEK-serlegből hármat nyert meg, közben hazája válogatottjában is kulcsfigurává vált. Jellemző, hogy 1966 és 1976 között három vb-n és két kontinenstornán vett részt, mindegyiken érmet szerzett, 1972-ben Eb-, 1974-ben vb-győzelmet ünnepelhetett – naná, csapatkapitányként. A sikerek mellett Franz Beckenbauer eleganciája és tanári játékstílusa is az állandóságot képviselte, nem úgy, mint a posztja. Középcsatárként indult, középpályásként szerzett nevet, legendává ellenben már középhátvédként, majd liberóként vált.

A védők között elsőként nyert Aranylabdát, az 1972-es első elismerést ráadásul négy évvel később követte a második, így tagja annak a máig csak tízfős elit társaságnak, amelynek tagjai egynél többször nyerték el a sportág legfontosabb egyéni kitüntetését. De a vb-t, BEK-/BL-t és Aranylabdát zsákmányoló „háromkoronás klubban” is csak nyolc másik kollégával osztozik a dicsfényben a futballkarrierjét a Hamburgnál majd a New York Cosmosnál lezáró, később szövetségi kapitányként (vb-cím), klubedzőként (Marseille, Bayern München) és sportvezetőként is (a 2006-os német vb-rendezés motorja volt) sikert sikerre halmozó szakember.

Franz Beckenbauer (1945–2024)
Franz Beckenbauer (1945–2024)

És ha már különleges „társulások”: Mario Zagallóval és Didier Deschamps-mal csak ők hárman mondhatták el magukról, hogy játékosként és szakvezetőként is világbajnokságot nyertek. A sors furcsa fintora, hogy a francia kapitány két nap leforgása alatt vált a három „halhatatlan” egyedüli földi képviselőjévé…

1965: a 20 éves Beckenbauer (jobbra) zászlót cserél a Mönchengladbach kapitányával (Fotó: Getty Images)

1972. március 29-én a Népstadionban a magyar–nyugatnémet válogatott mérkőzésen (0–2)

1972. június 18.: az NSZK nyerte meg a labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a döntőben 3–0-ra lelépte a szovjet válogatottat. A mérkőzés után Beckenbauer csapatkapitányként vette át a trófeát Gustav Wiederkehr UEFA-elnöktől (Fotó: Twitter)

A határozottságért sosem ment a szomszédba, itt éppen Johan Neeskens elől tisztáz az 1974-es NSZK–Hollandia világbajnoki döntőben

1974. április 24.: Bene Ferenc, az Újpesti Dózsa támadója és Franz Beckenbauer, a Bayern München középhátvédje készül kezet fogni a kezdőkörben a két csapat BEK-elődöntőjének müncheni visszavágója előtt a szovjet Pavel Kazakov játékvezető oldalán. A mérkőzést a továbbjutó bajorok nyerték 3–0-ra (Fotó: Imago Images)

1975: a másodszor is elhódított BEK-trófeával a müncheni városháza erkélyén, talán már a következő évi triplázásra gondolva (Fotó: Imago Images)

1972 után 1976-ban is kiérdemelte az Aranylabdát (Fotó: Imago Images)

A Bayernben 584 mérkőzésen pályára lépő „Császár” az Aranycsapat legendájával, a bajorok későbbi edzőjével, Lóránt Gyulával (Fotó: A Lóri című könyvből)

1983-ban a New York Cosmosban fejezte be játékoskarrierjét (Fotó: Getty Images)

K und K – a labdarúgás megkoronázott királya és felkent Császára, vagyis a brazil Pelé és a német Franz Beckenbauer (Fotó: Getty Images)

1990: az edzőként is a csúcsra érő Beckenbauer Lothar Matthäus (középen), Andreas Brehme (jobbra) és a vb-trófea társaságában (Fotó: AFP)

2006-ban a szervezőbizottság elnökeként minden követ megmozgatott, hogy Németország az addigi legjobb vb házigazdájává válhasson (Fotó: Reuters)

2006. december 9.: Puskás Ferenc gyászszertartásán a hívek könyörgését olvasva fel a budapesti Szent István-bazilikában (Fotó: AFP)

Pályafutása tárgyi emlékei között: Franz Beckenbauer játékosként öt német bajnoki címet, négy Nyugatnémet Kupát, 3 BEK-serleget, egy-egy KEK-trófeát, európai Szuperkupát, világkupát, Eb- és vb-aranyérmet, illetve két Aranylabdát nyert, míg edzőként vb-győzelemmel, UEFA-kupa-sikerrel, valamint német és francia bajnoki győzelemmel tette még sikeresebbé egyébként is varázslatos és csodaszámba menő szakmai életművét (Fotó: fcbayern.com)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. január 13-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik