Hertha: Nem hibáztatom a csapatot – Dárdai Pál

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.07.30. 10:02
null
Dárdai Márton becsúszása (Fotó: Hertha BSC)
Mint arról beszámoltunk, vereséggel kezdte a német labdarúgó-bajnokság másodosztályának (2. Bundesliga) 2023–2024-es idényét a Hertha BSC: Dárdai Pál vezetőedző mind a három fiát pályára küldte a szombat esti esős düsseldorfi mérkőzésen, amelyet a hazai Fortuna Düsseldorf nyert meg 1–0-ra. A berliniek vezetőedzője nem hibáztatja a  csapatot.

 

„Az első félidőben meg kellett volna szereznünk a vezetést, nem is eggyel, hanem kettővel vezethettünk volna – idézi a Kicker Dárdait. – Sajnos az utolsó passz mindig hiányzott. Ezzel együtt nem tudom hibáztatni a csapatot, mert a fiúk jó munkát végeztek.”

Dárdai azt a történelmi eseményt is érintette, hogy a német profi futball történetében először lépett pályára három testvér (Dárdai Márton, Bence és Pál).

„A klub körüli helyzet egyben lehetőség a fiatal játékosoknak” – mondta a tréner, hozzátéve, hogy nagyon sokan csak hat hete edzenek együtt a többiekkel, és így nem működik minden azonnal.

2. BUNDESLIGA
1. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Fortuna Düsseldorf–Hertha BSC 1–0
1. FC Kaiserslautern–St. Pauli 1–2
Hannover 96–Elversberg 2–2
Osnabrück–Karlsruher SC 2–3
Wehen Wiesbaden–Magdeburg 1–1
Pénteken játszották
Hamburg–Schalke 04 5–3
Vasárnap játsszák
13.30: Greuther Fürth–Paderborn
13.30: Hansa Rostock–Nürnberg
13.30: Eintracht Braunschweig–Holstein Kiel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik