Hertha: ifjabb Dárdai Pál hétfőn aláírja a szerződését – sajtóhír

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.24. 13:31
null
Ifjabb Dárdai Pál visszatérhet Berlinbe (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport információja szerint a német másodosztályú bajnokságban szereplő Hertha BSC játékosa lehet ifjabb Dárdai Pál, a Fehérvár FC labdarúgója. Ezt a német Bild is megerősítette, amely úgy tudja, hogy Dárdai hétfőn átesik az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálatokon.

 

Ifjabb Dárdai Pált 2025-ig szerződés köti az NB I-es Fehérvárhoz, amely a Bild szerint vasárnap kevesebb mint egymillió eurós átigazolási összegben megegyezett a német másodosztályú Herthával. A cikkből az is kiderül, hogy Dárdai hétfőn átesik az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálatokon, majd aláírja szerződését a berliniekkel.

Ha ez megtörténik, akkor a Hertha BSC-ben újra négy Dárdai szerepelhet, hiszen jelenleg idősebb Dárdai Pál vezetőedzőként dolgozik a klubnál, valamint másik két fia, Márton és Bence is a fővárosiaknál játszik – utóbbi nyáron került fel az első csapathoz.

Ifj. Dárdai Pál 2011 és 2020 között már futballozott a Hertha korosztályos gárdáiban és a felnőtteknél is. Most először fordulhat elő, hogy mind a négy Dárdai az első csapatnál kap szerepet.

Ez történelmi pillanat lenne, hiszen a német profi futballban még nem akadt példa olyasmire, hogy egy vezetőedző három fiát is a csapatába állítsa – írja a Bild.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Franck Bambock (francia, Grenoble Foot – Franciaország), Berki Marcell (Red Bull Salzburg), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kovács Bence (Kazincbarcika), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alef (Alef dos Santos Saldanha, brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román-magyar, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Marcel Heister (német-horvát, Ludogorec Razgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr), Jevhen Makarenko (ukrán, Ordabaszi FK – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Loic Nego (francia-magyar, Le Havre AC – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Artem Sabanov (ukrán, FK Polisszja Zsitomir – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Babos Bence (FC Ajka), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország)

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik