Bayern-balhé: „Fekete sz.r” – Mané emiatt üthette meg Sanét

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.04.14. 15:15
null
Kérdés, sikerült-e azóta rendeznie egymás közt az összetűzést Manénak és Sanénak (Fotó: Getty Images)
Mint arról több ízben is beszámoltunk, a Manchester City Bayern München felett aratott 3–0-s győzelmét követően a bajorok két játékosa, Sadio Mané és Leroy Sané összetűzött egymással az öltözőben. A müncheniek azóta hivatalos közleményt adtak ki az ügyben, Thomas Tuchel is megszólalt, de most úgy tűnik, az is kiderült, hogy mit mondhatott Sané Manénak, ami miatt a szenegáli megütötte őt. 

Fekete sz.r” – ezt mondta még a pályán Leroy Sané csapattársának, Sadio Manénak, aki az öltözőben aztán megütötte a német válogatott támadót. Legalábbis Mané unokatestvére, az egyébként újságíróként egy francia portálnál, a Brutnál dolgozó Papa Mahmoud Gueye ezt állítja. Tőle vette át ezt a nemzetközi sportsajtó egy része, majd a Marca is beszámolt róla.

ELŐZMÉNYEK

A Manchester City otthonában 3–0-ra elvesztett találkozót Leroy Sané végigjátszotta, míg Sadio Mané 1–0-s állásnál, a 69. percben állt be Musiala helyére a Bayern Münchennél. A 83. percben már 3–0-ra vezetett a City, amikor vita alakult ki a két játékos között a pályán: Sané kifogásolta, hogy Mané nem passzolt neki, hanem az ívelést választotta.

A Bild úgy tudja, a két játékos a lefújást követően az öltözőben is vitatkozni kezdett egymással. Mané kifogásolta, hogy Sané milyen stílusban beszél vele, emiatt egy idő után nekiugrott és szájon ütötte. A lap értesülései szerint az egymásnak eső feleket ezután a játékostársaknak kellett szétválasztaniuk.

„Sadio Mané nem lesz ott a keretben a szombati, Hoffenheim elleni hazai mérkőzésen. Ez a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést követő helytelen viselkedésének következménye. Manét pénzbüntetéssel is sújtja a klub” – közölte tegnap a Bayern München hivatalos oldala, megerősítve ezzel a Bild értesüléseit.

Azért vagyok itt, hogy megvédjem Manét. Nagyon régóta ismerem őt és a környezetét, igazi profi, sohasem volt bűnös semmiben. Ami most történt, az ellentétes volt a magatartási kódexünkkel, tisztában van vele, bocsánatot kért. A történteknek már voltak következményei, ezzel az ügy lezárva. Mindkét résztvevő tisztában van a helyzettel, a mai és a tegnapi edzés már jó hangulatban telt” – mondta Thomas Tuchel a Bayern München pénteki sajtótájékoztatóján.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik