Bundesliga: kapuscsere, kiállítás, hajrágól és iksz a Mainz–Düsseldorfon

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.08. 19:58
null
Mateta emeli el a labdát a vendégkapus fölött, pillanatokon belül megszerzi a vezetést a Mainz (Fotó: AFP)
Ugyan csak két gólt hozott, kifejezetten fordulatosan alakult a Mainz és a Fortuna Düsseldorf alsóházi összecsapása a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga). A bő 15 percet emberelőnyben futballozó Fortuna a végjátékban egyenlített.

 

Ha nincs Robin Zentner, a Düsseldorf vélhetően már az első félidőben lerendezi a Mainzot, a 25 éves német kapus rendkívül magabiztosan irányította a hazai védőket, amikor pedig kellett, nagyot is védett. A Fortunának az első 45 percben 12 kísérlete volt az gólszerzésre, többnyire átlövések, a mainziaknak ezzel szemben nulla. Igen, nulla.

A második felvonás aztán gyökeresnek ígérkező fordulattal indult: az első félidő végén megsérült, már kissé bicegősen öltözőbe vonuló Zentner nem tudta folytatni a játékot. A helyét a nem is olyan régen még óriási kapustehetségnek tartott, többszörös utánpótlás-válogatott és még ma sem öreg, 22 esztendős Florian Müller vette át.

És Müller rögvest bravúrral kezdett a Mainz kapujában...

A 62. percben úgy tűnt, bejön a Mainz rendkívül defenzív taktikája, egy jó indítást követően Jean-Philippe Mateta botladozott az ötös előteréig, majd a kimozduló kapus felett elemelve a labdát centikre került a góltól – a hazai találat össze is jött, a gólvonal előtt még Levin Öztunali bólintott egyet, biztos, ami biztos. Gyorsan visszanézték, volt-e les, a videobíró szerint pedig nem, így jöhetett a középkezdés. 1–0

A játék képe a folytatásban sem változott meg, a Fortuna erőlködött, a Mainz kontrázott. A 77. percben aztán Mateta megkapta a második sárga lapját. Innentől pedig elapadtak a mainzi kontrák, maradt a tizenhatos környékén passzolgató Düsseldorf...

A 86. percben egy jobbról érkező centerezésre Müller vetődött ki – s milyen a kapussors, a visszazáró és menteni igyekvő védő kipöckölte a kezéből a labdát, a nevető harmadikként érkező Kenan Karaman pedig kialakította az 1–1-es végeredményt...

A játék képe alapján mondjuk kicsit sem érdemtelenül.

A hazai együttesben Szalai Ádám ezúttal nem kapott lehetőséget.

A Bayern győzelméről itt olvashat!

NÉMET BUNDESLIGA
25. FORDULÓ
Mainz–Fortuna Düsseldorf
1
–1 (Öztunali 62., ill. Karaman 86.)
Korábban
Bayern München–Augsburg 2–0
(T. Müller 53., Goretzka 91)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 25 17 4 4 73–26 +47 55
2. Borussia Dortmund 25 15 6 4 68–33 +35 51
3. RB Leipzig 25 14 8 3 62–26 +36 50
4. Bayer Leverkusen 25 14 5 6 45–30 +15 47
5. Mönchengladbach 24 14 4 6 47–29 +18 46
6. Schalke 25 9 10 6 33–36 –3 37
7. Wolfsburg 25 9 9 7 34–30 +4 36
8. Freiburg 25 10 6 9 34–35 –1 36
9. Hoffenheim 25 10 5 10 35–43 –8 35
10. 1. FC Köln 24 10 2 12 38–43 –5 32
11. Union Berlin 25 9 3 13 32–41 –9 30
12. Eintracht Frankfurt 24 8 4 12 38–41 –3 28
13. Hertha 25 7 7 11 32–48 –16 28
14. Augsburg 25 7 6 12 36–52 –16 27
15. Mainz 25 8 2 15 34–53 –19 26
16. Fortuna Düsseldorf 25 5 7 13 27–50 –23 22
17. Werder Bremen 24 4 6 14 27–55 –28 18
18. Paderborn 25 4 4 17 30–54 –24 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik