A Wolfsburg elleni győzelmével a tabella élére ugrott a Leverkusen

Vágólapra másolva!
2008.10.31. 22:37
Hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Bayer Leverkusen a Wolfsburg ellen a német labdarúgó-bajnokság élvonalának 10. fordulójában. A 2–0-s végeredménnyel záruló találkozót követően a gyógyszergyáriak átvették a vezetést a bajnoki tabellán.
Barnetta törte meg a jeget
Fotó: Reuters
Barnetta törte meg a jeget
Barnetta törte meg a jeget
Fotó: Reuters
Barnetta törte meg a jeget

A Wolfsburg elleni mérkőzést követően két dolog biztos: René Adler 361 perce nem kapott gólt, a Bayer Leverkusen pedig a német bajnoki tabella élén éjszakázhat.

Tranquillo Barnetta és Stefan Kiessling gólja végül 2–0-s hazai győzelmet eredményezett. Méghozzá megérdemelten húzta be a három pontot a Bayer.

Pedig az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott. A kapuk nem nagyon forogtak veszélyben, a Wolfsburg ráadásul gyakorlatilag kapura sem lőtt.

A második félidőre aztán a Leverkusen felpörgette a fordulatszámot, aminek meg is lett az eredménye.

Kezdetben Kiessling veszélyeztetett. A német csatár azonban kétszer is pontatlan volt, első lehetőségénél például öt méterről nem tudta bevenni a vendégkaput.

Ami nem ment közelről, ment távolról, mármint a Leverkusennek. Az 57. percben Barnetta cselezett befelé, majd 18 méterről „sunyin” kilőtte a bal alsó sarkot.

Persze Kiessling sem akart elmaradni csapattársától, alig nyolc perccel a vezető találat után egy szöglet utáni fejessel újfent bevette Diego Benaglio kapuját, eldöntve ezzel a három pont sorsát.

Edin Dzeko hosszabbításban szépíthetett volna, de csúsztatása csak a kapufán csattant.

Sorozatban negyedik mérkőzését nyerte meg 2–0-ra a Bayer, Adler pedig ismét nem kapott gólt.

BUNDESLIGA

11. FORDULÓ
Bayer Leverkusen–VfL Wolfsburg 2–0 (Barnetta 57., Kiessling 65.)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Bayer Leverkusen 11 8 3 26–11 +15 24
2. Hoffenheim 10 7 1 2 27–15 +12 22
3. Hamburg 10 6 2 2 17–15 +2 20
4. Bayern München 10 5 3 2 22–16 +6 18
5. Hertha 10 5 3 2 14–10 +4 18
6. Schalke 10 4 5 1 15–8 +7 17
7. Borussia Dortmund 10 4 5 1 18–15 +3 17
8. Wolfsburg 11 4 4 3 23–18 +5 16
9. VfB Stuttgart 10 5 1 4 15–12 +3 16
10. Werder Bremen 10 3 4 3 23–22 +1 13
11. 1. FC Köln 10 4 1 5 8–12 –4 13
12. Eintracht Frankfurt 10 2 3 5 11–16 –5 9
13. Karlsruhe 10 3 7 8–16 –8 9
14. Hannover 10 2 3 5 10–20 –10 9
15. Arminia Bielefeld 10 1 5 4 11–17 –6 8
16. Bochum 10 1 4 5 13–18 –5 7
17. Mönchengladbach 10 2 1 7 9–20 –11 7
18. Energie Cottbus 10 1 3 6 6–15 –9 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik