Torghelle Sándor hét meccsen hat gólt szerzett az Augsburgban

Vágólapra másolva!
2008.08.02. 08:46
Az évről évre történő rendszeres klubcsere jegyében Torghelle Sándor az idén nyáron Jénából Augsburgba tette át székhelyét, és a hét edzőmeccsen szerzett hat góljával eddig igazolta, hogy ő lehet az, aki a német másodosztály középmezőnyébe segíti új együttesét. A magyar válogatott egykori csatára a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.
Torghelle mindig is nagy küzdő volt. Néha túl nagy...
Fotó: Action Images (archív)
Torghelle mindig is nagy küzdő volt. Néha túl nagy...
Torghelle mindig is nagy küzdő volt. Néha túl nagy...
Fotó: Action Images (archív)
Torghelle mindig is nagy küzdő volt. Néha túl nagy...

– Ilyen ajánlólevélre számított a bajnoki rajt előtt? – kérdeztük Torghelle Sándort.
– A kezdőbe kerüléshez feltétlenül jól jött, de az a fontos, hogy tovább tudjam vinni ezt a formát. Ha a bajnokságban állok majd hét forduló után hat góllal, az már jelent valamit.

– Ezek szerint nem zavarja a vándormadár életstílus. Négy év alatt a Crystal Palace, a Panathinaikosz, a PAOK, a Jena és most az Augsburg csapatában is szóhoz jutott.
– Nincs ezzel semmi gondom. Oda kell menni, ahol megfizetnek, és ahol számítanak rám. Most így alakult. A Jenával kiestünk, onnan el kellett jönnöm.

– Miért? Elűzték?
– Á, nagyon marasztaltak. Csak nem akartam a harmadik ligában futballozni. A CZ-nél számítottak rám, szerződést ajánlottak, de én feljebb vágytam. Két-három német lehetőségem volt, meg jöttek külföldi ajánlatok is, végül az Augsburgra voksoltam.

– Ennyire fekszik önnek a német stílus?
– Nagyon bejön, az biztos! Rakkolás, brusztolás, harc – ez az én világom!

– A németek a Bundesliga 2-t előszeretettel emlegetik a világ legerősebb másodosztályú bajnokságaként…
– És milyen igazuk van! Bátran kijelenthetem, hogy jobb bármelyik hasonló szintű bajnokságnál, sőt továbbmegyek, jó néhány élvonalbelinél is. Ebbe sajnos az otthoni, a magyar bajnokságot is belevehetjük.

A TELJES INTERJÚ SZÖVEGÉT, MINT AHOGY AZT IS, HOGYAN VÉLEKEDIK TORGHELLE SÁNDOR CSATÁRTÁRSÁRÓL, SZABICS IMRÉRŐL, A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik