Felkészülési mérkőzés: Dárdait kiállították a Middlesbrough ellen

Vágólapra másolva!
2007.07.17. 23:28
Kiállították Dárdai Pált, a német élvonalban szereplő Hertha középpályását a Middlesbrough elleni felkészülési mérkőzésen. A magyar játékost azért küldték le idő előtt a pályáról, mert összetűzésbe került Fabio Rochemback-kal.
A magyar válogatott játékosnak jól ment a játék az első játékrészben, hiszen az angol gárda honlapja szerint két veszélyes lövése volt a szünetig.A félidő vége előtt aztán a németek szerezték meg a vezetést Fathi találéatának köszönhetően, de egy perccel később a Middlesbrough csatára, Yakubu kiegyenlített tizenegyesből.A második játékrészben aztán a hatvanhatodik perc tájékán a Dárdai és Rochemback került a figyelem középpontjába, de sajnos nem jó értelemben.A magyar középpályás a Boro honlapja szerint egy akció közben belekapott a brazil arcába, amit ellenfele nem viselt el és visszaütött.A két játékos ezután elkezdett lökdösődni, aminek az lett az eredménye, hogy mindkettőjüket idő előtt küldte el zuhanyozni a játékvezető.A találkozón ezután több gól már nem esett, így maradt az 1-1es döntetlen.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Hertha – Middlesbrough 1-1 (1-1)
G.: Fathi (44.) ill. Yakubu (45.-tizenegyesből)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Hertha – Middlesbrough 1-1 (1-1)
G.: Fathi (44.) ill. Yakubu (45.-tizenegyesből)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik