Svédország: Ibrahimovic szobra marad Malmőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.05. 12:33
null
Zlatan Ibrahimovic szobra marad Malmőben (Fotó: AFP)
Zlatan Ibrahimovicnak, az AC Milan 38 éves svéd labdarúgójának szobrát nem viszik el máshová, az marad szülővárosában, Malmőben – döntöttek a helyi elöljárók az Aftonbladet című stockholmi lap beszámolója szerint.

A csatárt ábrázoló, s a malmői futballstadionnál felállított alkotás elköltöztetése azok után került szóba, hogy vandálok többször is megrongálták, januárban pedig le is döntötték talapzatáról az 500 kilogrammos, három méter magas szobrot. Elkészítése és felállítása 500 ezer svéd koronába (16.7 millió forint) került, és fenntartására, állagmegőrzésére a tervek szerint évente 15 ezret költ a város.

A 116-szoros svéd válogatott játékost „árulónak” tekintő malmői szélsőségesek haragját azzal váltotta ki a helyi klubban nevelkedett és ott profivá vált Ibrahimovic, hogy a stockholmi Hammarby futballklubnál tulajdonrészt vásárolt novemberben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik