Románia: a fél keretét lecseréli, középcsapat lenne a Sepsi OSK

Vágólapra másolva!
2018.06.15. 14:55
null
A bolgár Sztefan Velev (balra) elégedetten írta alá szerződését Bokor János sportigazgató mellett (Fotó: Facebook)
Fél keretét lecseréli első élvonalbeli szezonja után a Sepsi OSK labdarúgó-csapata, amelynek célja, hogy a 2018–2019-es bajnoki idényben kiesési gondok nélküli erős középcsapattá váljon a román Liga 1-ben.

 

A felkészülést elkezdő keretben csupán 11-en maradtak az újoncként kilencedik helyet megszerző csapatból, a távozók között van a korábbi Videoton-játékos, a portugál Filipe Oliveira is. Eugen Neagoe vezetőedző viszont újabb két évre aláírt a székelyföldi csapathoz.

A Sepsi OSK eddig három új játékos megszerzését jelentette be. Az ötszörös bolgár válogatott középpályás Sztefan Velev a Szlavia Szófiától igazolt Sepsiszentgyörgyre, Stephan Draghici középpályás (Juventus Bucuresti) és Gabriel Dodoi támadó (CFR) kölcsönbe érkezett. Utóbbi két játékosra elsősorban az U21-es szabály miatt van szüksége a csapatnak, mivel a Liga 1-es csapatoknak a bajnoki mérkőzések teljes időtartama alatt szerepeltetniük kell legalább egy ifjúsági korú futballistát.

A klub további kiszemeltjeit sem titkolja, a Liga 1-ből kiesett csapatoktól a középpályás Gabriel Vasvarival (Temesvár) és a balhátvéd Florin Stefannal (Juventus) folytatnak tárgyalásokat, külföldről a horvát-német középhátvéd, Igor Jovanovic (klub nélküli, legutóbb FC Lahti) és a horvát kapus, Ivan Covic (Apollon Zmirnisz) érkeznek. Közben a Diósgyőrrel is tárgyalnak, hogy az előző szezonban kölcsönvett Fülöp István, a csapat házi gólkirálya a Sepsi OSK játékosa maradjon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik