Jean-Michel Aulas számára a bajnokság fontosabb, mint a BL (Fotó: archív)

 

A klubvezető egy szombati rádióműsorban arról beszélt, hogy ha a koronavírus-járvány után folytatódik a francia pontvadászat, akkor annak június 30-ig véget kell érnie.

„Ehhez, ha szükséges, bátor döntéseket kell meghoznunk, ezek közé tartozik a Bajnokok Ligája, a Francia Kupa és a nemzetközi felkészülési mérkőzések elengedése is” – fogalmazott Jean-Michel Aulas, aki szerint csak a Ligue 1-re szabad koncentrálni. Hozzátette, eltökéltek aziránt, hogy ha kell, üres lelátók előtt, de befejezzék a szezont.

Aulas azt követően mondta ezt, hogy a francia élvonalbeli klubok elnökeinek pénteki audiokonferenciáján nem vetették el azt a lehetőséget, hogy a bajnokság csak augusztus 31-i határidővel fejeződjön be.

A befolyásos lyoni klubelnök szerint viszont mindenképpen el kell kerülni, hogy a következő idény rajtja csússzon, mert a 2020–2024-es időszakra a korábbiaknál sokkal drágábban, 60 százalékkal magasabb áron keltek el a Ligue 1 közvetítési jogai, és a későbbi kezdés, egy esetleg megrövidített következő idény minden klubot érintő pénzügyi veszteséggel járna.

A Lyon a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, még február végén 1–0-ra nyert a Juventus ellen, így előnyből várja a visszavágót, amelyet azonban a vírus terjedése miatt elhalasztottak.

A csapat az ugyancsak felfüggesztett francia ligában 28 forduló után a hetedik, hátránya 28 pont a listavezető Paris Saint-Germainnel szemben, de a BL-selejtezőt érő harmadik helytől is 10 pontra van.