FFT: Jan Tomaszewski – a bohóc, aki a végén is nevetett

Lehet, hogy Brian Clough nem beszélt róla valami szépen, de nagy szerepe volt abban, hogy Lengyelország bronzérmes lett 1974-ben.

Ízelítő a Tomaszewskivel készített beszélgetésből:

„Úgy utaztunk a Wembleybe, hogy közben azért imádkoztunk, ne nagyon alázzanak meg. Négy hónappal korábban kettő-nullára megvertük Angliát, de odahaza egészen más csapat benyomását keltették, és a legrosszabbtól tartottunk. Épp akkor verték meg hét-nullára Ausztriát. Angliában a sajtó rögtön ellenünk fordult, ez pedig nagy motivációt jelentett.

Már az egy-egyes döntetlenre végződő mérkőzés elején eltört a csuklóm. A második percben az utolsó pillanatban vettem észre, hogy Allan Clarke lecsapott egy labdára, mint az őrült, rávetettem magam, ő pedig belerúgott a kezembe. Pokolian fájt, de tudtam folytatni. A mérkőzés után a csapat bulizott egy kicsit Londonban az ott élő lengyelekkel, én viszont nem vehettem részt az eseményen. A hotelszobában feküdtem, szedtem a fájdalomcsillapítókat, és úgy éreztem, meghalok.

Egyértelmű, hogy nem a legjobb teljesítményemet nyújtottam aznap este. Követtem el hibákat, de a társaim megmentettek. Anglia uralta a mérkőzést, de a vége felé megéreztem, hogy egyre idegesebbek, és veszítenek önbizalmukból. A legjobb teljesítményemet a svédek ellen nyújtottam az 1974-es világbajnokságon.”

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!