A nagy csapat. Álló sor, balról: Giuliani, Francini, Ferrara, Crippa, Maradona.
Guggolnak: De Napoli, Carannante, Fusi, Careca, Neri, Renica (Fotó: ofutebologo.com.br)


Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy Nápoly és környéke soha nem evett az északolaszok tenyeréből, a „Nápoly nem Olaszország!” kiáltás ma is sokszor elhangzik arrafelé, de a helyiek Diego Maradona-kultuszáról mindennél többet elmond, hogy sokan miatta az argentin válogatottnak szurkoltak az olaszok ellen – az 1990-es, olaszországi világbajnokságon. „Diego a szívünkben, olaszokat buzdító rigmus a nyelvünkön” – vallotta a szurkolók egy másik csoportja.

 
Tejben és sajtban fürödtek, majdnem a Serie A urai lettek
A nagy Ajax sikerreceptje: mindenki egyszerre fapapucs és báli cipellő

Nem véletlenül, ugyanis az isteni Diego megadta nekik azt, amire már évtizedek óta vágytak: felülkerekedtek a gazdag, előkelő északiakon, leigázták Rómát, Milánót és Torinót.

„Nem tudjátok, mit hagytatok ki!” – írták egy nápolyi temető falára a drukkerek, és egyáltalán nem viccből.

Természetesen nem tündérmese volt az 1990-es évek Nápolya, de Napolija sem: a nagyon nagy dobásra hiába vágytak, és Maradona sem éppen malaszttal teljesen távozott – mégis, örökké emlékezetes tetteket hajtottak végre a kék mezesek.

A SZÉKEN ÜLŐ KAPUSTÓL AZ ARANYSZAMÁRIG

 ÖSSZETARTOZNAK
Nápolyról és a Camorráról, valamint a klubrekordokról bővebben itt olvashat!

Régóta vágytak már a nagy sikerekre a város futballbarátai, tulajdonképpen a jogelőd Naples 1904-es megalakulás óta (az angol alapítók egyike posztja megújítója volt, kapusként egy kis széken ücsörgött, ha éppen ők támadtak; a komfortkereső játékost Confortinak hívták). 1926-ban született meg az Associazione Calcio Napoli, amely néhány év múlva felkerült a legjobbak közé, és megszületett első sztárja is: a paraguayi származású, gigerli Attila Sallustro, és ekkoriban kapta a „szamarak” becenevet a csapat a város címerében szereplő ló után.

Természetesen magyarok is dolgoztak a Partenopei felemelkedésén, Molnár Ferenc, Csapkay Károly és Payer II Jenő is edzette a délieket, később erősítette a keretet Vinyei Jenő és Mike István.

A nagy sikerek és a nagy bukások elkerülték őket, néhányszor azért kiestek a Serie A-ból, és nyertek két Olasz Kupát (az elsőt egyenesen másodosztályúként). A II. világháborúban szétbombázták a stadiont, egy ideig a helyi Füvészkertben kergették a megmaradt labdákat a megmaradt játékosok, a hatvanas években náluk játszott José Altafini és Omar Sivori (ezért volt hetvenezer bérletesük), majd Dirceu, Ruud Krol és Dino Zoff, de az aranykor 1984 derekán köszöntött be.

ANGYAL SZÁLLT A VÁROSRA…

Ekkor igazolta le ugyanis Corrado Ferlaino elnök a magát Barcelonában egyre rosszabbul érző Maradonát, mai 13 millió euróért, akkori világrekord összegért – és a játékos bemutatására hetvenötezer ember szaladt össze. Nem először döntött rekordot a klub, 1952-ben a svéd Hans Jeppsonért kifizetett 52 ezer angol font is annak számított, 1975-ben Giuseppe Savoldi 1.2 millió fontot kóstált, míg Maradona 7 millió akkori fontba került. És egy idő után már havi egymillió fontot keresett, ebből futotta a népes slepp eltartására vagy a hárommilliós lakodalomra.

A Napoli egyébként már 1979-ben bejelentkezett Maradonáért, de akkor még kosarat kapott, pedig az olaszok kedvcsinálónak egy Napoli-mezt is küldtek neki. Talán másra vágyott?

„Nincs rendes polgármesterünk, házaink, buszaink, munkánk vagy kórházuk, de sebaj, van Maradonánk!” – esett túlzásokba az örömtől az egyik helyi lap. Nem sokra rá a városban a fiúgyermekek egynegyedének keresztneve Diego lett. Kész csoda, hogy az apjuk nem, de ez nem a játékoson múlott…

Büszkék rá (Fotó: AFP)


Maga a Napoli-keret nem volt még fényes, bár a védelemben már szerepelt a Veronával nem sokkal korábban bajnoki címet szerző kapus, Claudio Garella, a nagyon fiatal Ciro Ferrara, a középpályán Salvatore Bagni, no és a második légiós posztot betöltő argentin támadóról, az 1978-as világbajnok Daniel Bertoniról se feledkezzünk meg; de nem jutottak előrébb a bajnokságban a nyolcadik helynél.

Érkezett aztán Maradona mellé a Lazio válogatott csatára, klubikonja, a másodvirágzását élő Bruno Giordano, de a két új középpályás, Eraldo Pecci és Ruben Buriani szintén magára húzhatta a címeres mezt, míg a védekező mindenes, a Diego külön kívánságára megvett Alessandro Renica a nagy csapat szürke eminenciása lett.

AZ ARANYIFJÚ ELSŐ ARANYA

Maradona 1986 nyarán egy bajnoki bronzzal a háta mögött utazott el Mexikóba, hogy beírja magát a futballtörténelembe, visszatérte után előbb kimulatta magát, majd elkezdett alapozni (a maga nyugodt módján), olyan új társakkal, mint a csatártehetség Andrea Carnevale vagy a középpálya új öszvére, Fernando De Napoli. Ezzel a nem éppen bombakerettel is bajnok lett a Napoli, történelme során először, köszönhetően elsősorban a 22 gólig jutó Diegónak, és elhódították az Olasz Kupát is.

Említsük meg a Michael Laudrup, Aldo Serena, Michel Platini trióval támadó Juve otthonában győztes nápolyi csapatot: Garella – Bruscolotti, Ferrario, Ferrara, Renica – Romano (Volpecina, 78.), De Napoli, Bagni, Sola (Carnevale, 53.) – Giordano, Maradona.

Romanót tartják egyébként a '87-es bajnokcsapat titkos fegyverének, a két középső középpályás mögül osztogatott. 

Egy szokásos Careca-gól (AFP)

MA-GI-CA

A szurkolók özönlöttek a nem éppen ultramodern stadionba, a harmadik légiós a zseniális brazil csatár, Careca lett, a középpályát tovább erősítették Massimo Crippával, és lett végre egy jó kapusuk: is a sajnálatosan korán elhunyt Giuliano Giuliani.

A KIS-NAGY EMBER

A városban csaknem  háromszáz fanklub alakult Don Diego tiszteletére, és ezek közül egy sem szűnt meg azóta sem! Például az ilyen nyilatkozatok miatt: „Soha nem játszom Olaszországban másik csapatban, mint a Napoli, soha nem fogom elárulni ezt a bizalmat és szeretetet, amit a rajongóktól kaptam. Ez egy különleges kapcsolat a köztem, Nápoly és a nápolyiak között” – üzente például az ügyében öt óra hosszát tárgyaló Milannak, amely hajlandó lett volna érte százmilliárd lírát fizetni 1990-ben. Ez az összeg mai értékben körülbelül kétszázhúszmillió euró!

A Marseille 60 millió frankot ígért a Nápolynak, ez az összeg akkor a francia klub költségvetésének a fele, mai értékben is százmillió eurós összeg (Maradonának mai értékben évi hatmillió eurós bért ígért, nagyságrendileg ez kétszerese volt az akkori OM-ikon, Jean-Pierre Papin járandóságának, és csak a viszonyítás kedvéért: a BL-győzelemért járó prémium például százötvenezer mai euró volt). Elnöke megígérte Maradonának: ha meglesz az UEFA-kupa, mehet Marseille-be, de aztán nem merte betartani a szavát. A Milan euróban csaknem  hétmilliós bérrel szirénkedett a játékos körül, plusz reklámszerződések és bónuszok…

Szoros volt a kapcsolat Maradona és a maffia között, de még mielőtt elítélnénk, tessék végiggondolni, hogy mivel járt volna akkoriban, ha Diego elzavar mindenkit magától, akire rávetül a maffia árnyéka… A kokainhegyekről és azok elfogyasztásáról természetesen maga a játékos tehet („Nápolyban próbáltam ki először, szabadnak akartam érezni magam”), és későbbi cikkek szerint 1988 tavaszán a nagyhatalmú Giuliano-klán kérésére nagy erőfeszítéseket kellett tennie a Napoli bajnoki címe ellen, mert az a fogadások miatt kétszázmilliárd lírás bukással járt volna a családnak. Maradona akkor a leghatékonyabb támadásokat a helyi pizzázók és diszkók ellen intézte, közben a csapat az utolsó öt fordulóban egy, azaz egy pontot szerzett.

Szerény figyelmeztetésként egyszer ellopták a játékos összes óráját, világbajnoki aranyérmét és a FIFA-tól kapott néhány díját is, ezek beolvasztva kerültek a Camorra asztalára.

Balfogások ide vagy oda: Maradona 259 mérkőzésen viselte a kék, piros vagy fehér mezt, szerzett 115 gólt – végül két bajnoki címmel, egy el nem lopott UEFA-arannyal és egy Olasz Kupa-győzelemmel búcsúzott.

Nápolyba egyébként véletlenül került, akkori klubja, a Barca az Avellinóval mérkőzött meg, de a kiscsapat stadionja helyett a jóval tágasabb Sao Paulóba vitték a mérkőzést, mert mint a turnét szervező menedzser, Roberto Fujica megígérte Ferlainónak, Maradona úgyis megtölti az egész stadiont. Ez így is lett, és ezen mélyen elgondolkodott a talján elnök…

FELNŐTTEK A ZSENIKHEZ

Maradona belépőjekor Rino Marchesi volt a gárda edzője, őt egy idény után Ottavio Bianchi váltotta, akinek a második ezüst után vennie kellett a kalapját. Bianchit a tapasztalatlan Alberto Bigon követte, akinek ugyanazzal a problémával kellett szembesülnie, mint elődjének: a nagy trió mellett nem marad elég pénz olasz sztárokra.

Nem rossz, nem cseng rosszul még ma sem a Ferrara, Crippa, Carnevale, De Napoli sor, ugyanakkor a nagy Milan csillagok gyülekezete volt, lásd azt előző cikket, az Internazionalét a Walter Zenga, Giuseppe Bergomi, Riccardo Ferri, Nicola Berti, Aldo Serena ötös, az AS Romát a Bruno Conti, Giuseppe Giannini, Ruggero Rizzitelli trió, a Sampdoriát a Gianluca Pagliuca, Pietro Vierchowod, Attilio Lombardo, Roberto Mancini, Gianluca Vialli kvintett fémjelezte.

Ehhez képest a Nápoly nagy 1989-es igazolása az előző idényben a harmadik vonalban csillogott, de Gianfranco Zoláról van szó! A Nápoly a bajnokságban 34 meccsen csak 31 gólt kapott, nála több gólt egyik csapat sem szerzett (igaz, az idényrekord ekkor mindössze 57 gólt jelentett). Ez újabb bajnoki aranyat termett, és ez a csapat szerintünk minden idők legnagyobb Napolija!

Két bajnoki ezüstérem és egy UEFA-kupa-győzelem (a Juventus és a Bayern München kiütése után a VfB Stuttgart ellen a finálé második mérkőzésén a Giuliani – Ferrara, Corradini, Renica, Francini – De Napoli, Fusi, Alemao (Carannante, 30.) – Maradona – Careca (Bigliardi, 70.), Carnevale csapat szerepelt) után lett Itália ura Nápoly. A milanosok egyébként ma is sérelmezik, hogy kétszer is segítséget kaptak a déliek a szövetségtől, de az ilyesmi Olaszországban és a mi fórumainkon is a parttalan viták és szülőemlegetések tengere.

Végső ajándékként az 1990-es olasz Szuperkupában a Nápoly 5–1-re lemosta a Tacconi – Napoli, Bonetti, Júlio César, De Agostini – Galia, Hässler, Marocchi – Roberto Baggio – Casiraghi, Schillaci kezdővel kiálló Juventust.

Sokat elmond az akkori San Paoló-i hangulatról, hogy Giancarlo Marocchi szerint az öltözőben mesterük nem tudott a táblára írni, annyira remegett a fal – az orvosi szobában ellenben nem remegett Diego keze, akinek egy műanyag szerszámot öntöttek ügyeskezű talján mesterek, hogy ezzel segítsék a zseni a vizeletadásban.

A MESTER

Az 1947-ben született Bigon ugyan megfordult játékosként Nápolyban is, de az egykori karmester, támadó középpályás a legnagyobb sikereit a Milannal aratta, nyert bajnokságot és Kupagyőztesek Európa-kupáját. 1984-es visszavonulása után felcsapott edzőnek a Coneglianónál, majd a Reggina és a Cesena után jöhetett a Nápoly. A bajnoki cím és a Szuperkupa-arany így Bigon nevéhez fűződik, de a BEK-kiesés, majd főleg a 8. hellyel záruló bajnoki leszereplés megbuktatta. A Serie B-ben folytatta, a Leccében, majd az Udinese és az Ascoli után leült a Sion kispadjára, ide később még visszatért egyszer, hogy edzhesse Vanczák Vilmost.
Utolsó nagycsapata tulajdonképpen az Olympiakosz volt, 2008 óta egészségi állapota miatt már nem edzősködik.
Annak idején a hallgatag elődje helyére egy bizonyos Luciano Moggi hozta, mint sportigazgató, Maradona szerint a mester inkább a játékosok bátyja volt, mintsem főnöke. Bigon elődje, Bianchi anno az UEFA-kupa-döntő két mérkőzése között mondott le, mondván, elviselhetetlenül fúrta már őt a Garella, Bagni, Ferrario, Giordano kvartett.

Kicsit haragudhat Maradonára (Forrás: alchetron.com)


NEM CSAK A VÉDELEM VOLT REMEK

Alemao az 1982-es vb-csapatból sem lógott volna ki, Maradona miatt kellett a plusz szűrő, ezt a feladatot a védelemben is bevethető Luca Fusi töltötte be, és egyáltalán nem végzett fusimunkát (ezért is játszik majd később a Juvében is). „Rambo” De Napoliról elég legyen annyi, hogy 54-szeres válogatottként vonult vissza, két vb-n szerepelt (az összeomlás után őt a Milan vitte el), kollégája, Crippa megállt 17 szereplésnél az azzurrik között, ő később a Parmában teljesedett ki.

Maradona mellett a brazil szépfiú, Careca volt a sztár, aki Nápolyt 1987 és 1993 között majdnem száz góllal boldogította, a futball egy meglehetősen gólszegény időszakában.

Carnevale sokaknak ismerős az olaszországi világbajnokságról, ahol kezdett az első két meccsen, majd a torna után, immáron az AS Roma játékosaként, lebukott droghasználat miatt, de előtte nyolc góllal járult hozzá a Napoli és saját második scudettójához. Maradonától mindenki várta, sőt elvárta a 16 Serie A-s találatot és a 8 asszisztot, Zola első nekifutásra 4 kanadai pontig jutott.

 LÍRAPAPA

Az 1989–1990-es szezonban Maradona 16 gólt szerzett, Careca tízet – mégis Alemao és a csapatorvos párosa hozta meg az aranyérmet azzal, hogy előbbit az Atalanta elleni bajnokin megdobták egy százlírás pénzérmével, majd utóbbi rábeszélésére és némi vicces színjáték után a földön maradt. A vérző fejű brazilt kórházba vitték, miközben a bajnoki 0–0-ra végződött. Az orvosok szerint nagy baja nem volt a légiósnak, de elnöke, Ferlaino azt vallotta, hogy a brazil meg sem ismerte őt a dobás után. A győztesnek járó két pontot a Napoli kapta meg, és ez elég volt ahhoz, hogy a déliek a Milan előtt maradjanak. Azóta is mondogatják: egy százlíráson dőlt el líramilliárdok sorsa...
Érdekes, hogy Papa Alemao az olaszországi vébén, Carecával karöltve ellenfélként akadt össze Diegóval. A találkozót Maradona passza után Claudio Caniggia gólja döntötte el a 80. percben, de nem erről marad emlékezetes az a derbi. Caniggiát a kőkemény Branco fogta, és kiválóan semlegesítette egészen addig, amíg óvatlanul bele nem ivott az ellenfél által odanyújtott vizeskulacsba. Később azt állította a bekk, hogy ettől kezdve folyamatosan szédült, így lőtt gólt mellőle Caniggia. A brazil szövetség szerint altató volt a palackban – Maradona szerint szenteltvíz… A nagy 10-es később töredelmes beismerő vallomást tett.

Alemao mellett a legnagyobbak is megszenvedtek (AFP)



Az alapcsapat mellett Renica nyolc, a védő Tebaldo Bigliardi hét, a támadó Maurizio Neri három bajnokit kapott, az Antonio Bucciarelli, Raffaele Di Fusco, Maurizio Neri, Massimo Tarantino négyes összesen hetet, de a kapus Di Fusco kivételével ők hárman összesen 17 percig futballoztak, azaz nem sokszor kellett kényszerből változtatnia Bigon mesternek. A keret tagja volt még a tinédzser Marco Ferrante is, de pályára nem lépett, ő később a Torino legendája lett.


BEK? PECH

Az 1989-es UEFA-sikereket már említettük (de azt nem, hogy a döntőbeli ellenfelet erősítette Eike Immel, Karl Allgöwer, Guido Buchwald, Srecko Katanec és Jürgen Klinsmann is), előtte ebből a sorozatból a Toulouse ejtette ki őket, majd első Bajnokcsapatok Európa-kupája-kalandjuknak szintén az első körben a Real Madrid vetett véget. A második bajnoki arany idényében az UEFA-kupában emlékezetes párharcban véreztek el, a Werder Bremen ellen odahaza 3–2-re, idegenben 5–1-re (!) kaptak ki; az olaszok góljait Alemao és Careca szerezte Rune Bratseth öngólja mellett, a németekét Frank Neubarth, Karl-Heinz Riedle (3), Wynton Rufer (2), Gunnar Sauer és Dieter Eilts.

A második bajnoki címet követően, immáron Giovanni Galli kapussal, Andrea Silenzivel és Giorgio Venturinnal a fedélzeten az újabb BEK-nekifutás végállomása az Újpest kiverése után a Szpartak Moszkva volt, gól nélküli mérkőzéspárbaj után az orosz rulettet stílszerűen a moszkvaiak nyerték. A visszavágón 102 ezer szurkoló köröm- és pirográgva figyelte, hogy Valerij Karpin, Ferrara, Igor Salimov, Mauro, Valerij Smarov, Dmitrij Popov, Maradona és Alekszandr Mosztovoj sem hibázik, ellenben Baroni nem tudott túljárni Sztanyiszlav Csercseszov eszén.

Nem segített a Napolin az sem, hogy hétfő reggel a kokainmámor miatt másnapos, magából a férfierőt is kiengedő Maradona megtagadta, hogy elrepüljön a csapattal, mondván, inkább kialussza magát rendesen, de aztán egy magánrepülőn mégiscsak társai után eredt, ám büntetésből a kispadon kezdett. Az utolsó bajnoki idényében általában csütörtökön kezdett el edzeni, ha éppen nem utazott haza Argentínába, ahonnan sokszor csak nagyon nehezen lehetett előcsalogatni.

ÉS ITT IS AZ ESTE

Ahogyan a nagy felfutás Maradonához kötődik, úgy a romlás virágait is a minirakéta ültette el. A vb-n az általa vezette argentin válogatott ütötte ki a elődöntőben a hazaiakat, ezt sok nápolyi sem bocsájtotta meg neki, idegenben pedig rendre tüntettek ellene. Fáradtan, motiválatlanul és nagy túlsúllyal futballozott, a kábítószer-botrányokra 1991 márciusában egy pozitív drogteszttel kontrázott rá (találtak némi vizeletet a rajta átdesztillált kokainban).

Az illetékesek ezt egy tizenöt hónapos eltiltással honorálták, a családjával az ügy kirobbanása után azonnal elköltöző Maradona pedig eldöntötte, hogy már nem tér vissza Nápolyba (sok idő telt el újabb jelenéséig a városban, nem a maffiától félt a nagy kedvenc, hanem az adóhivataltól; 2005-ben engedték vissza először, Ferrara búcsújátékára).

Azt sem mondhatjuk, hogy azonnal szétesett a keret, mert a bajnokcsapatból csak Carnevale, Fusi és Giuliani távozott, majd egy évre rá a kezdőből kieső Baronit Laurent Blanc-nal, a támadó Giuseppe Incocciatit Michele Padovanóval pótolták. Alemao helyére jött a svéd Jonas Thern, a védelembe érkezett Angelo Carbone, és felkerült az ifiből egy bizonyos Fabio Cannavaro, az uruguayi csatárért, Daniel Fonsecáért meg lírában kifejezve egyenesen klubrekordot fizettek: Maradona tizenöt és fél (más források szerint tizenhárom és fél), a csatár tizenhatmilliárd lírába került.

Még 1993-ban is, amikor el kellett adni az anyagi gondok miatt Zolát és Crippát, egy Paolo Di Canio, Giovanni Bia, Eugenio Corini, Fabio Pecchia, Enzo Gambaro, Renato Buso sorral gazdagodtak – ők akkoriban mind válogatott szinten futballoztak. A nyilvánvaló legatyásodás évében is le tudták igazolni a brazil válogatott André Cruzt, Alain Boghossiant, a kolumbiai csillagot, Freddy Rincónt és Benny Carbonét, de ez csak a mezőny első felére volt már elegendő.

Azt sem mondhatjuk, hogy edzői válságot éltek volna át, Bigont Claudio Ranieri, Bianchi, majd Marcello Lippi követte, azután Vujadin Boskov és Carlo Mazzone is birtokolta a kispadot.

MEGJÁRTÁK. A SERIE C-T IS

1998-ban két győzelmet sikerült elérnie a csapatnak az egész idényben, kiesés lett a vége, két év szilencium után ismét könnyűnek bizonyultak az élvonalban, 2004-ben aztán nemcsak a játékosok, maga a klub csődölt be, hetvenmillió eurós adóssága miatt.

Ekkor színre lépett a filmproducer Aurelio De Laurentiis, és 2007-re visszavitte az élvonalba a harmadosztályból a Napolit – amelynek meccsére egy alkalommal a Serie C-ben összeszaladt hetvenezer néző, örök ligacsúcsként. De Laurentiis visszavette az SSC Napoli nevet, élcsapatot faragott a kékekből – igaz, a bajnoki cím és az európai kupavitézkedés Edinson Cavanival és Gonzalo Higuaínnal sem sikerült.

 
JÖTTEK-MENTEK, 1983–1993

A fontosabb igazolások

1983–1984
Érkezett:
Romano (Milan), Ferrara I (Napoli U19), Dirceu (Hellas Verona, 400 000 mai euró)
Távozott: Ramón Díaz (Avellino)

1984–1985
Érkezett:
Maradona (Barcelona, 13 000 000), Bertoni (Fiorentina), Bagni (Inter), Penzo (Juventus), Baiano (Napoli U19), Ferrara II (Napoli U19)
Távozott:
Krol (Cannes), Dirceu (Ascoli)

1985–1986
Érkezett:
Renica (Sampdoria), Giordano (Lazio, 3 600 000), Garella (Hellas Verona), Buriani (Roma)
Távozott:
Boldini (Atalanta), Castellini (visszavonult)

1986–1987
Érkezett:
Volpecina (Pisa), Carnevale (Udinese, 2 800 000), De Napoli (Avellino, 4 000 000), Bigliardi (Palermo), Taglialatela (Napoli U19)
Távozott: Bertoni (Udinese), Ferrara II (Salernitana; két Ciro Ferrara nevű védője volt a Nápolynak, mindketten 1967-ben születtek, az idősebbik a neves játékos, majd edző)

1987–1988
Érkezett:
Francini (Torino), Careca (Sao Paulo, 2 700 000)
Távozott: Volpecina (Hellas Verona)

1988–1989
Érkezett:
Fusi (Sampdoria, 3 800 000), Alemao (Atlético Madrid, 3 000 000), Giuliani (Hellas Verona), Crippa (Torino, 5 000 000), Corradini (Torino), Neri (Ancona), Ferrante (Napoli U19)
Távozott: Bagni (Avellino), Giordano (Ascoli), Garella (Udinese)

1989–1990
Érkezett:
Zola (SEF Torres, 1 350 000), Baroni (Lecce, 1 350 000 és Carannante játékjoga), Mauro (Juventus, 2 000 000), Tarantino (Catania)
Távozott: Romano (Torino)

1990–1991
Érkezett:
G. Galli (AC Milan, 2 000 000), Silenzi (Reggiana, 4 640 000), Venturin (Torino, kölcsönbe), Incocciati (Pisa, 2 650 000)
Távozott: Carnevale (Roma, 4 460 000), Fusi (Torino), Giuliani (Udinese), Bigliardi (Atalanta), Baiano (Foggia)

1991–1992
Érkezett:
Blanc (Montpellier, 3 600 000), Padovano (Pisa), Pusceddu (Hellas Verona, 2 950 000)
Távozott:
Rizzardi (Bari, 2 000 000), Baroni (Bologna), Renica (Hellas Verona), Incocciati (Bologna), Taglialatela (Palermo, k.)

1992–1993
Érkezett:
Thern (Benfica, 3 100 000), D. Fonseca (Cagliari, 9 700 000 és Pusceddu játékjoga), Carbone (Milan, k.), Nela (Roma), F. Cannavaro (Napoli U19), Policano (Torino, 4 200 000)
Távozott:
Silenzi (Torino), Padovano (Genoa, 970 000), Alemao (Atalanta), De Napoli (Milan, 4 200 000), Blanc (Nimes, k.), Maradona (Sevilla, 3 500 000)