MLS: Messi a 92. percben mentett pontot az Inter Miaminak

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.26. 08:31
Hiába a sok Los Angeles-i védő, Lionel Messi lövése utat talált a kapuba (Fotó: Getty Images)
Lionel Messi a 93. percben talált be a Los Angeles Galaxynek az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS), amivel az argentin pontot mentett csapatának.

Az első félidő legnagyobb helyzetét egy korábbi Barcelona-játékos, Riqui Puig hagyta ki. A 24 éves középpályás lövését védte Drake Callender. A Los Angeles Galaxy végig nagy mezőnyfölényben játszott, Lionel Messinek csak 27 labdaérintése volt az első félidőben, a legkevesebb, amióta Amerikában játszik.

A hazaiak a 75. percben szereztek vezetést. Puig lövését Callender pont Mark Delgado elé paskolta ki, aki középre tette a teljesen üresen maradó Dejan Joveljicshez a labdát, a szerbnek csak az üres kapuba kellett passzolnia. 

A Delgado piros lapja után emberelőnybe kerülő vendégeket a Barcelonában is jól működő Jordi Alba–Lionel Messi kapcsolat mentette meg. Alba az alapvonalhoz közel visszagurított, Messi pedig érkezett és kapásból a léc alá vágta a labdát. Ezzel a 92. percben szerzett góllal az Inter Miami kiharcolta a döntetlent Los Angelesben. A Galaxy 23 kapura lövéssel próbálkozott, a hazaiak xG-mutatója 3.30 volt.

MLS
Los Angeles Galaxy–Inter Miami 1–1 (Joveljics 75., ill. Messi 90+2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik