Hihetetlen ok miatt menesztették a Pécs legutóbbi NB I-es edzőjét

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 10:03
Robert Jarni a Betis szerelésében a BVSC elleni hazai KEK-meccsen 1997-ben (Fotó: Getty Images)
A Horvát Labdarúgó-szövetség (HNS) a hivatalos X-oldalán közölte, hogy azonnali hatállyal menesztette Robert Jarnit a horvát U17-es labdarúgó-válogatott éléről egy, a napokban adott nyilatkozata miatt.

Az 55 éves szakember ugyanis azt találta mondani a spanyol sajtóban, hogy egykori csapatának, a Real Betisnek fog szurkolni a Dinamo Zagreb elleni Ekl-párharc során – a játékosként vb-bronzérmet is nyerő, fiatalkorában a Dinamo legnagyobb riválisának számító Hajduk Splitben futballozó Jarni a kilencvenes években három évig erősítette a sevillai zöld-fehéreket, s 98 meccsen 19 gólt szerzett a Betis színeiben. A spanyol együttes egyébként a párharc mindkét mérkőzésére meghívta korábbi játékosát, írja az egykori Jugoszlávia államainak labdarúgásával foglalkozó Nogomania.

„A HNS végrehajtó bizottsága támogatja az emberek (beleértve a válogatott játékosok) azon jogát, hogy a tetszésük szerinti csapatnak szurkoljanak, még akkor is, ha az egy horvát együttes ellenfele a nemzetközi porondon – annak dacára, hogy ezt a gondolkodást nem tartjuk helyesnek. Ezzel együtt a HNS magasabb elvárásokat támaszt a válogatottak munkáját irányító szakemberek felé, s ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy bármelyik horvát válogatott edzője egy horvát klub ellen szurkoljon az európai porondon. (...) A horvát nemzeti együttesek szövetségi kapitányainak az egységet, az együttműködést és a kölcsönös bizalmat kell ápolniuk a klubok között, így a HNS ezt a döntést látja az egyetlen helyes útnak a horvát labdarúgás egységének megőrzése érdekében” – olvasható a horvát szövetség  közleményében.

A HNS döntése annak nyomán született, hogy Jarni mondatai felháborodást váltottak ki a horvát közvéleményben. Bruno Petkovic, a Dinamo Zagreb 34-szeres horvát válogatott támadója (aki várhatóan pályára is lép ma este a Betis ellen) például nemes egyszerűséggel „bohócnak” nevezte a korábbi legendás balszélsőt, hozzátéve, hogy szerinte „minden horvát, aki nem egy horvát klubcsapatnak szurkol, bohóc”.

Robert Jarni – aki játékosként a már említett Betis mellett a Real Madridban, a Juventusban és a Torinóban is megfordult – a magyar futballszurkolók számára is ismerős lehet: 2014 novemberében ugyanis ő ült le az akkoriban élvonalbeli Pécs kispadjára, Véber Györgyöt váltva. Jarni a baranyai együttest az akkoriban még 16 csapatos bajnokság utolsó előtti helyéről a 11., tehát benn maradó helyére kormányozta, viszont a klub nem kapta meg a folytatáshoz szükséges licencet, így búcsúzott az élvonaltól. A horvát tréner a következő évadot a Puskás Akadémia kispadján kezdte meg, ahonnan 2016 áprilisában távozott – a felcsúti együttes az idény végén kiesett az NB I-ből.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik