Ázsiai BL: Benzema megint összebalhézott Espírito Santóval, akit ki is rúgtak

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 09:29
null
Nuno Espírito Santo megint összebalhézott Benzemával, az eset után a portugált kirúgta az Al-Ittihad (Fotó: Getty Images)
Mindössze négy hónapig volt a szaúdi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Al-Ittihad vezetőedzője Nuno Espíríto Santo, akit az után menesztettek, hogy csapata az ázsiai Bajnokok Ligája csoportkörében 2–0-ra kikapott az iraki Al-Kuva Al-Dzsavijától, majd a mérkőzést követően az öltözőben a szakember ismét összebalhézott a csapat kapitányával, az aranylabdás Karim Benzemával.

A francia csatár és Nuno Espírito Santo kapcsolata nem mondható éppen jónak, amit mutat, hogy a felek már augusztus végén összekaptak, mert a vezetőedző szerint Benzema nem illik bele az általa elképzelt játékstílusba és egyébként sem tartott volna rá igényt.

Az Al-Ittihad nincs jó formában, legutóbbi kilenc mérkőzéséből csupán kettőt nyert meg, és a klub vezetőségénél magyar idő szerint hétfőn, az ázsiai Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulója, az iraki Al-Kuva Al-Dzsavija elleni 2–0-s idegenbeli vereség után telt be a pohár, a spanyol Relevo értesülései szerint ugyanis Nuno éles kritikával illette játékosai hozzáállását, ami után Karim Benzema is felemelte a hangját, s vita alakult ki a felek között.

Az edző és a csapatkapitány a hírek szerint olyan szavakat kiabált egymásnak, amelyekkel átléptek egy határt, sértegették is egymást, a portugál állítólag Benzema szemére vetette az együttes többi tagjának hozzáállását is.

A vita odáig fajult, hogy a szaúdi élvonalban jelenleg hatodik helyen álló címvédő Al-Ittihad vezetősége úgy döntött, a busás kártérítés ellenére is elbocsátja Nuno Espírito Santót.

A klub később közölte, a végleges vezetőedző megtalálásáig ideiglenesen Hasszan Kalifa másodedző készíti fel a csapatot.





Nuno 17 mérkőzésen irányította az Al-Ittihadot, ezeken tíz győzelem, három döntetlen és négy vereség a mérlege.

A Relevo már azt is tudni véli, hogy az Al-Ittihad Zinédine Zidane-t vagy Laurent Blanc-t szeretné új vezetőedzőnek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik