Niké Liga: Csinger Márk megúszta kék monoklival

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2023.10.29. 13:22
null
Csinger Márkot le kellett cserélni (Fotó: Duducz Tibor)
A DAC 2–1-es győzelemmel kezdte a Niké Liga alapszakaszának második felét. A Nagymihály elleni találkozót nem tudta befejezni a dunaszerdahelyi csapat erőssége, Csinger Márk, aki szombaton is nagyon jó teljesítményt nyújtott. Egészen a 73. percig, amikor le kellett őt cserélni, de szerencsére megúszta egy kék monoklival.

Jól aludtam, nem fáj a fejem, jól érzem magam – ez volt Csinger Márk első mondata, amikor a Nemzeti Sport érdeklődött az egészségi állapotáról, a játékost ugyanis a szombati találkozó után agyrázkódás gyanújával kórházba szállították. – A második félidőben rövid időn belül két kemény ütést kaptam a fejemre. Mégpedig ugyanarra a helyre. Először lábbal találták el a fejem, majd az ellenfél tizenhatosánál megnyertem egy fejpárbajt és a nagymihályi védő szó szerint lefejelt” – idézte vissza a két szabálytalanságot a magyar labdarúgó.

Ugyan az U21-es nemzeti csapat oszlopos tagja az ápolás után visszatért a pályára, Fegyveres Zsolt, a dunaszerdahelyi orvos jelezte Adrian Gulának, hogy valószínűleg le kellene cserélni a védőt. „Hányingerem volt, de vállaltam a folytatást. Egy idő után azonban minden lépésnél fájt a fejem. Sajnos nem tudtam a pályán maradni” – folytatta a 20 éves futballista.

Csinger Márk ugyan a meccset végignézte a kispadról, de közvetlenül a lefújás után kórházba szállították. „CT-vizsgálaton vettem részt. Szerencsére nem találtak semmilyen rendellenességet, így hazaengedtek. Pihennem kell, bízom benne, hogy egy-két nap után visszatérhetek a pályára. Védő vagyok, sok fejpárbajban veszek részt, de eddig sosem volt fejsérülésem. Szerencsére most is megúsztam egy kék monoklival. Úgy nézek ki, mint egy bunyó után” – mosolygott Csinger Márk.

A DAC szombaton 2–1-re legyőzte a Nagymihályt, ezzel fellépett az 5. helyre, de a klubban tudják, hogy a teljesítmény nem volt a legjobb.

Lélektanilag volt nehéz, hiszen jóvá akartuk tenni a múlt heti vereséget. Kettő egyes vezetésünknél ahelyett, hogy megszereztük volna a harmadik vagy a negyedik találatunkat, rossz megoldásokat választottunk. Hiányzott még egy gól ahhoz, hogy nyugodtan be tudjuk fejezni amérkőzést. Tényleg nagyon nehéz volt lélektanilag, de végül jól zártuk le a meccset. Tudjuk, hogy jobban kell játszanunk, jobban is akarunk játszani. A játékosok maguk is érzik, hogy jobban kell futballozniuk. Bízom benne, hogy ha sikerül legalább ilyen győzelmeket elérnünk, akkor egy kicsit könnyebben fog menni, és könnyedebb lesz a játékunk is. A szurkolóink is segítettek az elején, aztán érezhető volt, hogy nagyok az elvárások. Alázattal kell vennünk ezt az eredményt, örülnünk kell a három pontnak, de természetesen ki kell elemeznünk a játékot, és javulnunk kell, ez egyértelmű” – nyilatkozta Adrián Gula, aDAC edzője.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
12. FORDULÓ
DAC 1904–MICHALOVCE 2–1 (1–1)
Dunaszerdahely,Mol Aréna,3996néző.V:Dohal (szlovák)
DAC 1904:Popovics – Alex Pinto, Herc, Csinger (Riszvanisz, 73.), Andzouana – Kácer (Ramadan, a szünetben), Cermák (A. Méndez, 90+4.), Dimun – Trusa (Gruszkowski, 76.), Gouré (Barisic, 76.), Brunetti.Vezetőedző:Adrián Gula
MICHALOVCE:Ruzinsky – Magda (Simko, 88.), Jerabe, Marjanovic (Papu, 71.), Volankisz, Bahi – Simamura, Karaszjuk, Danko (Pavúk, 64.) – Marcin, Adekunle (Van Kessel, 87.).Vezetőedző:Peter Struhár
Gólszerző:Andzouana (25., 48.), ill. Marcin (30.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik