DAC: Fordultam és imádkoztam – Csinger Márk

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 13:59
null
Jól játszott Csinger Márk (Fotó: dac1904.sk)
Mint beszámoltunk róla, a DAC 3–2-re legyőzte a Zólyombrézót, ezzel egy helyet javított a tabellán. Csinger Márk – aki önfeláldozóan mentette meg csapatát a góltól – ismét jól játszott hazai pályán. A 20 éves hátvéd a Nemzeti Sportnak az U21-es válogatott következő feladatairól is beszélt.

 

„Szerencsére sikerült győznünk” – fújt egy nagyot a 3–2-es győzelemmel véget ért találkozó után Csinger Márk.

Negyedórával a vége előtt háromgólos dunaszerdahelyi előnynél úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs. A vendégek azonban rövid idő alatt kétszer is betaláltak, így izgalmasak voltak a ráadás percei.

„Nehezen indult a találkozó. Gyengébben kezdtünk, nem tettük oda magunkat maximálisan. Az ellenfélnek több helyzete volt. A gólt azonban mi szereztük. A fordulás után még jött kettő, majd a végén, hogy is mondjam, majdnem összehoztuk az ikszet. Két elkerülhető gólt kaptunk. Szerencsére kihúztuk és nagyon fontos három pontot szereztünk” – mondta a Nemzeti Sportnak a magyar játékos, aki elárulta azt is, nehéz volt felállni a múlt heti Nagyszombat elleni váratlan vereség után.

„Megviselt minket az elvesztett rangadó. Jobbak voltunk, de gólt az ellenfél szerzett. Szerencsére ma a nehéz kezdés után sikerült kilábalnunk és behúztuk a győzelmet” – folytatta a 20 éves védő, akinek az első félidőben gól nélküli állásnál a helyükről felpattanva állva tapsolt a több mint ötezer néző a MOL Arénában. A vendég Assinor elrúgta a hazai kapus, Popovics mellett a labdát, amely a kapu irányába tartott. Csinger Márk azonban önfeláldozóan a gólvonalról kirúgta a labdát.

„Mentem a kapusunk mögé, hogy ha a labda túljutna rajta, akkor ki tudjam piszkálni. Ő azonban a másik sarokba küldte a labdát. Fordultam és imádkoztam, hogy odaérjek és ki tudjam rúgni. Szerencsére sikerült. Bele is akadtam a hálóba, és eltartott egy ideig, mire kifűztem magam belőle” – emlékezett vissza Csinger Márk, aki szerint jól jön most a szünet a bajnokságban.

„Mindenki ki tudja fújni magát, az edzői stáb pedig ki tudja elemezni a lejátszott meccseket. Bízom benne, hogy a szünet után új lendülettel folytatjuk a bajnokságot és fokozatosan fogunk feljebb lépegetni a tabellán, hogy tovább tudjunk küzdeni a bajnoki címért.”

A fiatal magyar védő rendszeresen remekül szerepel a klubjában.

„A Niké Liga egészen más, mint a magyar NB II – folytatta a Jászberényben született játékos, aki vasárnap este Telkibe utazott, ahol Gera Zoltán szövetségi edző irányításával készül a utánpótlás-válogatott. – Győrben kulcscsonttörést szenvedtem. Sok időt kihagytam, még nehezebb volt visszatérnem. Úgy érzem, egyre jobban megy a játék, folyamatosan fejlődök. Mindig próbálok száz százalékot nyújtani. Örülök, hogy ismét ott vagyok az U21-es nemzeti csapatban.”

„Remélem, sikerül találkoznom Kalmár Zsolttal is. Gratulálok neki a góljaihoz. Szép lett ez a vasárnap. Győzött a Fehérvár, a DAC és a Győr is” – fűzte hozzá mosolyogva.

„Az U21-es csapattal két győzelemmel kezdtünk. Most előbb Skóciában játszunk, majd a belgákat fogadjuk. Mindkét csapat nagyon erős. Megpróbáljuk ellenük a legjobb taktikát kiválasztani és maximálisan odatenni magunkat. Bízunk a jó szereplésben” – zárta le Csinger Márk.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
10. FORDULÓ
DAC–Podbrezová 3–2 (1–0)
Dunaszerdahely,
MOL Aréna, 5184 néző. Vezette: Ivan Kruzliak
DAC:
Popovics – Alex Pinto, Kasa, Csinger, Andzouana (Alex Mendez, a szünetben) – Kácer, Dimun, Ramadan (Herc, 74.) – Trusa (Gruszkowski, 67.), Gouré (Riszvanisz, 90.), Gavics (B. Barisic, 90.). Vezetőedző: Adrián Gula
Zólyombrézó: Ludha – Oravez, Gresák (Sanusi, 58.), Bartos – Kovácik, Paraj, Bajo (Spyrka, 58.), Bakala (Datko, 72.), Blahut – Kabongo (Okunola, 72.) – Assinor (Galcík, 58.). Vezetőedző: Román Skuhravy
Gólszerző: Gavrics (42.), Trusa (52.), Gruszkowski (75.), ill. Sanusi (82.), Galcík (89. – 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik