A Barcelonával a XXI. században, Guardiolával 2010 óta nem történt ilyen – statisztikák

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.09. 12:25
null
A Barcelona már 17 másodperc után hátrányba került, ez a leggyorsabb kapott gólja Xaviéknak a XXI. században (Fotó: Getty Images)
Számos izgalmat tartogattak az öt európai topbajnokság hétvégi mérkőzései. Ezek legérdekesebb statisztikáit gyűjtöttük csokorba.

PREMIER LEAGUE

A Manchester United a 87. percben csereként beálló Scott McTominay duplájával fordított a hosszabbításban a Brentford ellen. A „vörös ördögökkel” először fordult elő a Premier League-ben, hogy úgy nyertek meccset, hogy a rendes játékidő lejártakor hátrányban voltak.

A 8. forduló rangadóján az előző idényben ezüstérmes Arsenal 1–0-ra nyert a címvédő Manchester City ellen. 2021 áprilisa óta először fordult elő a felek egymás elleni mérkőzésén, hogy az első félidő nem hozott gólt.

A londoniak a vasárnapi győzelmet megelőzően egymás után 12-szer kaptak ki a Premier League-ben a Manchester Citytől, de most megszakadt ez a sorozat.

Pep Guardiola csapata csupán négy lövéssel próbálkozott, ez a legkevesebb azóta (2016), amióta ő irányítja a manchesterieket, ráadásul a szakemberrel ilyen több mint 13 éve nem fordult elő – 2010 áprilisában az FC Barcelona Espanyol elleni városi derbijén történt hasonló.

A Premier League-et a Tottenham vezeti az Arsenal előtt. Ilyenre legalább nyolc forduló után 1984. október 19. óta először van példa.


Az Arsenal–Manchester Cityt kihagyta az „ágyúsok” angol szélsője, Bukayo Saka, aki a 2021 májusi Newcastle elleni találkozó óta először hiányzott az észak-londoniak PL-meccséről, megtörve ezzel 87 (!) mérkőzés óta tartó szériáját, amely a leghosszabb a sorozatban.

A vendégektől a középpályáról Rodri hiányzott. Az Opta statisztikái szerint pedig Guardiola egyik legfontosabb láncszeme esett ki, hiszen 2019 augusztusa óta a spanyol középpályással meccsei 74.3 százalékát nyeri meg a City, nélküle viszont csak 56.3 százalék a győzelmi arány.





A Newcastle-ban duplázó Alexander Isak lett a harmadik olyan svéd PL-labdarúgó, aki három egymást követő bajnokin betalált, előtte Fredrik Ljungberg és Zlatan Ibrahimovic volt képes ilyenre.

A Liverpool uruguayi csatára, Darwin Núnez a Premier League-ben jegyzett mind az öt gólpasszát Mohamed Szalahnak adta. Az egyiptomi 14 gólban vállalt szerepet a Brighton elleni 13 eddigi bajnokiján (nyolc gól, hat gólpassz). Szalahnak a Brighton az egyik kedvenc ellenfele, csak a Manchester United ellen vállalt ugyanennyi (14) gólban szerepet.


LA LIGA

A Granada már a 17. másodpercben – Bryan Zaragoza révén – megszerezte a vezetést az FC Barcelona ellen. A XXI. században ez volt a katalánok leggyorsabb kapott gólja, megelőzve Karim Benzema 2011-es találatát, amikor 21 másodperc után volt eredményes.

Xavinak mumusa a Granada. A „gránátvörös-kékek” vezetőedzője eddig két meccsen irányította a csapatot a Granada ellen, ezek közül egyet elveszített, egyszer pedig döntetlent ért el. A szakembernek csak a Rayo Vallecanóval szemben van hosszabb és rosszabb mérlege (három meccs, egy döntetlen, két vereség).


Az FC Barcelona fiatal tehetsége, Lamine Yamal a spanyol válogatottban nemrég a legfiatalabb kezdő és gólszerző lett, majd a Bajnokok Ligájában is közel került a rekordhoz, ám a La Ligában csak most szerezte meg első gólját. De így is csúcsot döntött, hiszen 16 évesen és 87 naposan talált be. Az eddigi rekordot Fabrice Olinga tartotta 11 nappal idősebben.

Az Atlético Madrid otthon tartotta a három pontot a Real Sociedad ellen. A csapat első gólját Koke készítette elő, ezzel 2009–2010-es idénybeli bemutatkozása óta a középpályások közül messze neki van a legtöbb gólpassza, 79 – 12-vel előzi meg a második helyezett Ivan Rakiticet.

Jude Bellingham Cristiano Ronaldo nyomdokain. A Real Madrid angolja első nyolc La Liga-mérkőzésén 677 perc alatt szerzett nyolc gólt. Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo első nyolc Real Madridban megvívott bajnokiján 607 perc alatt hét gólt szerzett.



BUNDESLIGA

Senki nem volt képes olyanra, mint a VfB Stuttgart csatára. A német élvonalban rengeteg klasszis csatár játszott már, de Serhou Guirassy az első olyan labdarúgó, aki az első hét fordulóban 13 gólt szerzett – az eddigi csúcs hét meccsen 11 gól volt. A VfB Stuttgart történetében pedig először fordult elő, hogy öt egymást követő meccsét legalább kétgólos különbséggel nyeri.


Az Union Berlinben megszerezte első gólját a világbajnok olasz védő, Leonardo Bonucci. A németországi légiósok közül a dán Morten Olsen után ő a második legidősebb első gólos Bundesliga-labdarúgó. Bonucci 36 évesen és 159 naposan, Olsen 38 évesen és 105 naposan szerezte első gólját a német első osztályban.

A Dortmundban 348. Bundesliga-mérkőzésén Mats Hummels 207. győzelmét szerezte meg, ezzel a Ruhr-vidékiek korábbi sportigazgatóját, Michael Zorcot megelőzve neki van a legtöbb győzelme a csapat színeiben.

Hasonló rekordot állított be a Bayern Münchenben Thomas Müller, aki a Freiburg ellen játszotta 448. Bundesliga-meccsét, s szerezte meg 322. sikerét, ezzel beérte csapattársát, Manuel Neuert, s ők nyerték a legtöbb mérkőzést a német Bundesligában.



A bajorok nyáron szerződtetett védője, Kim Min Dzse a Freiburg ellen 171 passzal próbálkozott, ez a legtöbb 2019 februárja óta, amikor a leverkuseni Alekszandar Dragovics a Düsseldorf ellen 178 átadással zárt.

SERIE A

Romelu Lukaku megtalálta a helyét? A nyáron az AS Romához kerülő belga támadó a 2023–2024-es idényben átlagosan 87 percenként szerez gólt, ez pályafutása legjobb mutatója, amióta az öt topligában játszik (2011–2012). A fővárosiak a Cagliarit verték meg a hétvégén, a vendégek negatív klubrekordot döntöttek, hiszen az első nyolc fordulóban csupán két pontot szereztek.

A Milan első nyolc meccséből hetet nyert meg a mostani és a 2021–2022-es kiírásban is. Ez a kettő jó kezdés pedig jobb, mint az az megelőző 65 idény rajtjai együttvéve.

A Juventus újabb városi derbit nyert, ezzel a Torino elleni legutóbbi 17 (!) meccsén megőrizte veretlenségét (13 győzelem, négy döntetlen), ráadásul az előző ötből hármat kapott gól nélkül hozott le. A fekete-fehéreket irányító Massimiliano Allegri 13. sikerét aratta a Torino ellen minden sorozatot figyelembe véve, ezzel beérte az élen Giovanni Trapattonit a torinói rangadókon elért sikereket illetően.


LIGUE 1

A Paris Saint Germain Rennes ellen idegenbeli 3–1-es sikeréből a marokkói jobbhátvéd, Asraf Hakimi góllal és gólpasszal vette ki a részét, ezzel az új idényben már öt gólban vállalt szerepet (három gól, két gólpassz), s ez a legtöbb az öt topliga hátvédjei közül.


Az El Clásico óta nem tett ilyet Pierre-Emerick Aubameyang. A Marseille Le Havre elleni 3–0-s győzelméhez a gaboni támadó góllal és gólpasszal járult hozzá. Legutóbb 2022 március 20-án, a Barcelona Real Madrid elleni mérkőzésén vette ki a részét több gólból (két gól, egy assziszt).

A Monacóban Wissam Ben Yedder is gólt szerzett a Reims elleni 3–1-es idegenbeli siker során. A francia támadónak ez volt a 150. gólja a Ligue 1-ben (63 a Toulouse színeiben, 87 Monacóban), s ő a 21. labdarúgó, aki elérte ezt a mérföldkövet.

A Nice 1–0-ra nyert a Metz vendégeként. A nizzaiak védője, Jean-Clair Todibo új rekordot állított fel a Ligue 1-ben, ugyanis 188 passza volt a mérkőzésen, amely a legtöbb az Opta 2006 óta tartó gyűjtése alapján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik