Női futball: a világbajnok játékosok befejezték a bojkottot

Vágólapra másolva!
2023.09.18. 18:59
null
A világbajnok spanyol női labdarúgó-válogatott tagjai befejezték a bojkottot (Fotó: Getty Images)
Beszüntették a bojkottot a világbajnok spanyol női labdarúgó-válogatott játékosai, az aranyérmesek közül 15-en tagjai az együttes Nemzetek Ligája-keretének.

 

Montse Tome, az újonnan kinevezett szövetségi kapitány eredetileg pénteken hirdette volna ki a svédek és a svájciak elleni találkozókra készülő csapat névsorát, ezt azonban el kellett halasztania, miután összesen harminckilenc futballista – köztük szinte a vb-győztes keret teljes egésze – aláírta azt a levelet, amelyben Luis Rubiales elnök lemondásán túl további változtatásokat sürgettek. Ebben felszólították a szövetséget a vezetőség átalakítására, valamint változásokat követeltek a főtitkári poszton, illetve a kommunikációs és marketingosztályon.

Úgy tűnik, a játékosokat a hétvége alatt sikerült jobb belátásra bírni, ugyanis a 23 vb-győztesből 15-en

ott vannak a NL-re készülő névsorban.

„Ez egy új fejezet kezdete, az óra pedig ketyeg” – fogalmazott Tome, aki azonban részleteket nem árult el arról, mivel győzte meg a játékosokat, hogy ismét álljanak a válogatott rendelkezésére.

A nemzeti együttest vb-címre vezető elődjét, Jorge Vildát szeptember elején menesztették. A spanyol válogatottnál éppen a történelmi, első vb-diadal indított el lavinát, ugyanis Rubiales az angolok ellen 1–0-ra megnyert finálé után, a díjátadás közben szájon csókolta az egyik játékost, Jenni Hermosót. A 33 éves futballista előbb úgy fogalmazott: nem tetszett neki a helyzet, míg Rubiales előbb spontán gesztusnak titulálta az esetet, majd bocsánatot kért. A vb-győztes spanyol válogatott játékosai ezt követően leszögezték: addig nem játszanak nemzetközi meccseket, amíg a spanyol ügyészség által szexuális zaklatással és kényszerítéssel vádolt Rubiales áll a szövetség élén. A nemzetközi szövetség által felfüggesztett elnök végül szeptember 10-én mondott le a tisztségről.

Hermoso nem tagja a NL-keretnek, aminek kapcsán Tome annyit mondott: a játékos mellett állnak, és meglátása szerint jelenleg az a legjobb, ha így védik őt.

A spanyol válogatott pénteken Svédországgal, jövő kedden pedig Svájccal találkozik a Nemzetek Ligájában, amely azért kiemelten fontos, mert a két legjobb csapat ebből a debütáló sorozatból jut ki a jövő évi, párizsi olimpiára. Az európai csapatoknak ez az egyetlen lehetőségük az ötkarikás részvétel kiharcolására.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik