Románia: pontvesztés ellenére ünnep – hazatért a Sepsi

BOROS MIKLÓS (SEPSISZENTGYÖRGY)BOROS MIKLÓS (SEPSISZENTGYÖRGY)
Vágólapra másolva!
2018.03.19. 22:03
null
Ünnepélyes stadionátadás Sepsiszentgyörgyben (Fotó: Manases Sándor)
A Sepsi OSK a 92. percben kapott góllal csak 2–2-es döntetlent játszott a Voluntari elleni hétfői bajnokiján, amelyet immár az új stadionjában rendezhetett meg.

 

Mindenütt jó, de a legjobb itthon – fogalmazta meg az örök igazságot Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, két órával azelőtt, hogy hétfő este, kilenc hónapos szünet után újra labdarúgó-tétmérkőzést rendeztek a városban.

Ennyi idő kellett a Sepsi OSK vezetőségének, hogy a tavaly júniusi sporttörténelmi feljutás után a román Liga 1 elvárásainak megfelelő állapotba hozza a városi stadiont, és a megfelelő működési engedélyeket is megszerezze a román bürokrácia labirintusában. Az alapszakasz hazai találkozóit előbb a közeli Brassóban, majd a távolabbi Ploiesti-en lejátszó csapat az alsóházi rájátszásban végre saját városában szerepelhet, a tavalyi Román Kupa-győztes FC Voluntari-t fogadva az első Székelyföldön rendezett első osztályú mérkőzésen.

Az elmúlt kilenc hónapban beépült a pálya melletti domboldal, eltűntek a legendás állóhelyek, elkészült a sajtó- és VIP-helyeket is magába foglaló új tribün, 4500 ülőhely várja immár a nézőket. A meccs iránti érdeklődésre jellemző, hogy öt nappal a meccs előtt már az összes jegy elfogyott, és hétfő este nemcsak Székelyföldről, hanem Kolozsvárról, sőt Magyarországról is jöttek szurkolók. A futball-láz olyannyira elhatalmasodott Háromszéken, hogy hétfőn még piaci kofák is a meccsről beszéltek.

Pedig a mintegy háromszázezer eurós beruházás, amellyel Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa megteremtette az első osztályú meccsek rendezésére alkalmas feltételeket az amúgy a bukaresti sportminisztérium tulajdonában levő stadionban, a tervek szerint csak ideiglenes otthont biztosítanak a szentgyörgyi csapatnak.

Amint Csinta Samu, a klub frissen kinevezett elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta, terveik szerint 2019 nyarára elkészül a klub utánpótlás-központja, hat edzőpálya mellett egy valóban minden feltétlenek megfelelő modern stadionnal. Most ugyanis a világítást például egy olasz cégtől bérelte a klub a történelmi meccsre, a szezonból hátralevő hat hazai meccset pedig természetes fényviszonyok között rendezik meg.

A focitavasz azonban csak a lelkekben érkezett meg a Székelyföldre, ám hiába süllyedt fagypont alá a hőmérséklet hétfő este, a nézők jó része már másfél órával a kezdés előtt kiment a stadionba, hogy a program protokolláris részének is tanúja legyen. Antal Árpád szerint a hazai pálya olyan energiát ad majd a – többségében amúgy külföldi – játékosoknak, amilyennel még sosem találkoztak. „Ez több mint egy klub, ez a Székelyföld!" – zárta rövid beszédét a polgármester. Diószegi László szerint úgy várták ezt a napot, mint a gyerekek karácsonykor az angyalt.

Az új stadion nappal… (Fotó: Manases Sándor)
Az új stadion nappal… (Fotó: Manases Sándor)

Az új lelátó szektorait amúgy a klub elhunyt szurkolóiról nevezték el, az ökumenikus egyházi felszenteléskor már teljesen megtelt a stadion. Igaz, senki sem ült a fagyos időben, a tűzijáték pedig látványos volt, de senkit sem melegített fel. A szurkolást a meccsre tartogatta a Székely Légió, amely a kispadok mögül átköltözött az egyik kapu mögötti kanyarba. Csak közvetlenül a kezdés előtt, a csapatok bemutatásakor harsant fel az addig békésen beszélgető közönség hangja, a legnagyobb tapsot természetesen a csapat egyetlen sepsiszentgyörgyi születésű játékosa, a 38 éves csatár, Hadnagy Attila kapta.

A csapatok a Nélküled dallamaira vonultak be a kezdésre, a piros-fehér kartonokat magasra emelő szurkolók pedig a kezdő sípszó pillanatokban „Itthon vagyunk!" skandálásba kezdtek.

Hétfő este háromnegyed kilenckor végképp hazatért a Sepsi OSK. Egy perc múlva pedig már első gólját is meglőhette volna, de Fülöp szabadrúgását védte Minca, a Voluntari kapusa. A hazaiak lendületes rohamai mintegy 15 percen át beszorították a vendégeket, ám sem Viera, sem Hamed nem tudott betalálni, a Bukarest melletti kisváros csapata pedig előbb a középpályán került fölénybe, majd egyre gyakrabban eljutott a hazai kapuig. Az első félidő legvégén Viera lerántotta Balant, a büntetőből pedig a Voluntari megszerezte a vezetést.

…és éjjel (Fotó: Manases Sándor)
…és éjjel (Fotó: Manases Sándor)

A szentgyörgyi közönség letolvajozta a büntető miatt Popa játékvezetőt, ám szünet után már jóval elégedettebben vette tudomásul, hogy a Sepsi OSK javára is befújja a büntetőterületen belüli szabálytalanságokat: előbb Hamed, majd Hadnagy buktatásáért járt a 11-es. Fülöp István mindkettőt bevágta a jobb sarokba, a győzelem azonban elmaradt, mert a ráadáspercekben Balan fejesével kiegyenlített a Voluntari (2–2). A székely himnusz ennek ellenére kijárt a közönség részéről a hazai csapatnak.

A Sepsi OSK 12 ponttal továbbra is az osztályozót jelentő 12. helyen áll, megelőzve a medgyesi Gaz Metant (11) és a bukaresti Juventust (10).

ROMÁN LIGA 1
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ
Sepsi OSK–FC Voluntari 2–2
(Fülöp 49., 71. – mindkettőt 11-esből, ill. Marinescu 45. – 11-esből, Balan 92.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik