Videó: 17-ből 16 meccset megnyertek, mert senki sem mer kiállni ellenük!

Vágólapra másolva!
2016.12.23. 11:43
Bár csak a portugál negyedosztályban futballoznak, a Canelas 2010 megérdemli a világ legfélelmetesebb csapata megnevezést. Az együttes ellen ugyanis szó szerint senki nem mer kiállni!

Átszámolva több mint 200 ezer forintos bírság és 3–0-s vereség jár annak a klubnak, amely nem áll ki egy bajnoki találkozóra a portugál negyedik vonalban.

Az ellenfelek azonban mégis inkább ezt az opciót választják, ha meglátják, hogy a Canelas 2010 a következő ellenfelük.

A csapat jelenleg 11 meccses győzelmi szériát halmoz, a bajnoki idényben pedig 17-ből 16 mérkőzését megnyerte. Köszönhetően többek közt annak, hogy tizenkét találkozón szó szerint nem volt ellenfelük, ugyanis nem voltak hajlandóak kiállni ellenük.

A ritka pillanatok egyike: amikor igazából pályára lép a csapat (Fotó: record.xl.pt)
A ritka pillanatok egyike: amikor igazából pályára lép a csapat (Fotó: record.xl.pt)

Ennek persze nyomós oka van: a Canelas 2010 fő taktikai eleme, hogy megverjék az ellenfelet. Szó szerint.

Az együttesben többek közt ott vannak a Porto legkeményebb ultrái is, akik csupán azért lépnek pályára, hogy fájdalmat okozzanak a riválisoknak.

A ligának egyelőre nincs válasza a Canelas stílusára, így nem zárható ki, hogy a klub a következő idényt már a harmadosztályban kezdi, s így a Portugál Kupában is elindulhat. És összetalálkozhat akár a Portóval…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik