FIFA-botrány: a bizottság tagja 2011 óta ügyészeknek kémkedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.16. 14:40
Chuck Blazer, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának korábbi tagja 2011 óta a korrupció ügyében vizsgálódó ügyészek beépített embereként dolgozott – derült ki a hétfőn nyilvánosságra hozott, 19 oldalas dokumentumból.

A jelenleg 70 éves Chuck Blazer 1997 és 2013 között volt a FIFA végrehajtó bizottságának tagja, ám még ezen év novemberében bűnösnek vallotta magát, és bevallotta, hivatali ideje alatt csalással és pénzmosással több mint 10 millió dolláros jövedelemre tett szert – amit aztán nem jelentett be.

Mint kiderült, a rá kiszabott büntetések enyhítéséért cserébe Blazer felajánlotta a kormánynak az együttműködését – erre egy 19 oldalas dokumentumból derült fény, amelynek titkosítását hétfőn oldották fel, és amelyből kiderül, hogy Blazer már 2011-től együttműködhetett a hivatalos szervekkel.

Mint már megírtuk, májusban, két nappal a FIFA tisztújító választása előtt korrupció, csalás és pénzmosás vádjával magas beosztásban lévő tisztviselőket vett őrizetbe a rendőrség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik