UEFA: Platini a bírók szemében hisz, nem a „sólyoméban”

Vágólapra másolva!
2013.11.15. 18:12
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platani továbbra is mereven ellenzi a „sólyomszem” néven ismertté váló gólvonal-technológia bevezetését és elterjedését a sportágban, viszont támogatásáról biztosította az öt főre duzzasztott játékvezetői teamet, amely Olaszországban felével csökkentette a bírói tévedésék számát.

 

„Olaszországban is immár öt játékvezető tevékenykedik egy futballmérkőzésen, és a statisztikák kiválóak: megjelenésük óta ötven százalékkal csökkent a bíró hibák száma” – mondta a francia sportvezető egy moszkvai ülésen.

Platini elismerte, hogy a technológia bevonása jó dolog, de a szögletek és a bedobások megítélésénél látja a gyakorlati alkalmazásának a lehetőségét.

„Én jobban hiszek az emberi szemben, mint a technológiában. Lehet, hogy azért, mert már öreg vagyok…”

A francia sportvezető véleményében az is közrejátszhat, hogy újabb frontot nyithat ebben a témában Sepp Blatter FIFA-elnökkel, aki szerint Platini az egyetlen, aki az újítás ellen van, hiszen a játékosok, a játékvezetők, a ligák és a szövetségek egyaránt támogatják a gólvonal-technológia minél szélesebb körű bevezetését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik