Felkészülés: soványka, egygólos spanyol győzelem Haiti ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.09. 00:02
null
Haiti szurkolóinak lelkesedésére nem lehetett panasz (Fotó: Reuters)
A Konföderációs Kupára készülő spanyol labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen egygólos győzelmet aratott Haiti ellen Miamiban.
A Casillas – Azpilicueta, Sergio Ramos, Albiol, Nacho Monreal – Cazorla, Javi Martínez, Fabregas – Jesús Navas, Fernando Torres, Juan Mata kezdővel felálló spanyolok nem sokat vacakoltak. Gyorsan mezőnyfölényhez jutottak, és az első húsz percben két gólt berámoltak Frandy Montrevil kapujába.

A 8. percben Santi Cazorla 18 m-ről, a balösszekötő helyéről szánta el magát átlövésre, labdája a késve és lassan eldőlő Montrevil mellett a kapu bal oldalában kötött ki. Alig tíz percet kellett várni a következő spanyol találatra. Akkor a balösszekötő helyéről Juan Mata emelte be a labdát a védővonal mögé, ott klubtársa, Fernando Torres és Cesc Fabregas helyezkedett őrizetlenül, végül utóbbi tudta fejjel átstukkolni a labdát a gólvonalat már elhagyó kapus fölött.

A spanyol helyzetek jöttek egymás után, de a befejezések akkor már nem sikerültek, így a visszafogott helyzetkihasználástól, valamint a két sárga laptól (Javi Martínez, Sergio Ramos) eltekintve minden az elképzelésük szerint alakult.

A szünetben három helyen változott a spanyolok összeállítása, Casillast Pepe Reina, Sergio Ramost Gerard Piqué, Jesús Navast leendő manchesteri klubtársa, David Silva váltotta. A favorit még csak kereste a helyét az új leosztásban, az 52. percben Haiti előtt is adódott lehetőség. A folytatásban is a cserékre helyeződött a hangsúly, folyamatosan szálltak be a kispadosok, Vicente del Bosque igyekezett többeknek lehetőséget adni, talán nem is annyira a játékra, hanem inkább az átmozgatásra. A hajrában Haiti szép akció végén szépített. A kapott gól felpaprikázta a spanyolokat, kitámadtak, de gólt már nem szereztek.

Amint arról korábban már beszámoltunk, Iker Casillas, a Real Madrid 144. válogatottbeli fellépését teljesítő hálóőre 135 napos kihagyás után játszhatott újra.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Spanyolország–Haiti 2–1
(Cazorla 8., Fabregas 19., ill. Guerrier 75.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik