Fogadási botrány: részlegesen újra kell tárgyalni Sapináék ügyét

Vágólapra másolva!
2012.12.20. 16:14
A karlsruhei szövetségi bíróság döntése értelmében részlegesen újra kell tárgyalni Ante Sapinának, a bochumi ügyészség által felderített nemzetközi futballbundabotrány fővádlottjának, valamint Marijo Cvrtaknak az ügyét.

Mint ismert, első fokon mindketten öt és fél év börtönbüntetést kaptak. Az ügyészek szerint nem mérték fel kellően, mennyire súlyos csalást követtek el az eljárásban érintettek, míg az ügyvédek szerint nem vették figyelembe, hogy együttműködtek a hatóságokkal. A bűnösséget nem vitatják, ugyanakkor a kiszabott büntetés még lehet kevesebb és több is a megismételt eljárásban.

Sapina a korábbi eljárás során elismerte, hogy 2008-ban és 2009-ben több mint 20 mérkőzést – köztük Európa Liga- és vb-selejtezős találkozókat – manipulált. A vesztegetések nyomán több mint 2.3 millió eurós nyereségre tett szert.

Sapina már a német bíró, Robert Hoyzer 2005-ös bundabotrányában is érintve volt, akkor két év 11 hónapos börtönbüntetést kapott.

Egyes források szerint a vádlottak nagyjából 200 találkozó eredményét próbálták befolyásolni Európa-szerte, a bochumi ügyészség összesen 47 gyanús találkozót – közte négy magyar érdekeltségű összecsapást – vizsgált, és hatan ültek a vádlottak padján. A négy magyar összecsapás: Debrecen–Fiorentina (Bajnokok Ligája, 3–4), Vasas–Debrecen (NB I, 1–3), Újpest–Honvéd (NB I, 3–0) és Debrecen–Young Boys (UEFA-kupa, 1–4, 2–3).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik