Sportfogadás: kiállításra ne lehessen fogadni - egy tipp a sok közül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.27. 20:21
Csak a sportszervezetek, a kormányzati szervek és sportfogadás-szervező cégek összehangolt együttműködése hozhat eredményt az illegális online sportfogadások elleni küzdelemben, amelynek célja a sport tisztaságának megőrzése – röviden így foglalható össze az online sportfogadások témakörében tartott eszmecsere, amely az európai sportigazgatók informális értekezletének hétfői második napirendi pontja volt.

A sportigazgatói értekezlet résztvevői egyetértettek abban, hogy az online sportfogadásokkal kapcsolatos bundázás olyan globális jelenség, ami túlnő Európán, jelenleg a legnagyobb veszélyt jelenti a sportra, s ezért a legaktuálisabb kérdés, amivel pillanatnyilag foglalkozni kell.

Harri Syväsalmi, a finn delegáció vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportszervezetek és a kormányzatok között most ahhoz hasonló együttműködésre van szükség, mint amikor 1999-ben közösen létrehozták a WADA-t, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget.

Gregory Paulger, az Európai Bizottság, vagyis az unió kormánya részéről viszont arra emlékeztetett, mivel a Lisszaboni Szerződés nem tér ki a sportfogadások témakörére, ezért nincs lehetőség közös, uniós jogi szabályozásra, s ezért a tagországok csak nemzeti szinten szabályozhatják ezt a kérdést – azonos, az EU által meghatározott elvek mentén.

Több előadó is hangsúlyozta a tájékoztató tevékenység és a képzés fontosságát, mert brit felmérések szerint maguk a sportolók nagy része sincs tisztában azzal, hogy már egy barátnak adott tipp vagy „füles" is csalásnak minősülhet, s ugyanakkor arról sincs fogalmuk, hogy cselekményükért egy-egy tagországban mekkora büntetés járhat.

Julien Zylberstein, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) képviselője is a tudatosító kampányok szerepét hangsúlyozta, s emellett fontosnak tartja, hogy a sportszervezetek előzetes engedélyéhez kössék, mely sporteseményekre lehessen online fogadásokat kötni. Ezen kívül szerinte korlátozni kellene a fogadási tétek nagyságát is.

Friedrich Stickler, az európai lottótársaságokat tömörítő szervezet képviselője is azt emelte ki, hogy meg kell különböztetni a veszélyes és nem veszélyes fogadásokat. Előbbi kategóriába sorolta, ha egy mérkőzés részleteire, például a kiosztott sárga vagy piros lapokra lehet fogadni, mert ezek véleménye szerint a csalás melegágyát jelentik, s visszaélésekre adnak alkalmat, ezért ezeket meg kellene tiltani. Úgy látja, az Interpolnak az eddig tapasztaltaknál intenzívebben kellene foglalkoznia az illegális sportfogadások kérdésével.

Matilde García, a spanyol delegáció vezetője arról beszélt, hogy Spanyolországban akár négyéves börtönt is kaphat az, akit bizonyítottan bundázáson érnek, s emellett a fogadási összeg háromszorosát is kiróják rá pénzbüntetésként.

Zárásként Ewa Suska, a lengyel delegáció részéről bejelentette, hogy az illegális online sportfogadásokkal kapcsolatos közös fellépés kérdését a következő fél évben, a soros lengyel uniós elnökség kiemelt témának tekinti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik