Bölöni lemondott a rossz eredmények után

Vágólapra másolva!
2010.02.10. 18:42
null
Bölöni László egy bajnoki címet és két Szuperkupát nyert a Standarddal (Fotó: Action Images)
A sorozatos rossz eredmények miatt lemondott a Standard Liege vezetőedzői posztjáról Bölöni László. A magyar szakember 2008 júniusában került a liege-i klubhoz, amellyel egy bajnoki címet és két belga Szuperkupát nyert.

 

KEMÉNY KRITIKÁKAT KAPOTT 

Bölöni László az utóbbi időben több helyről is kemény kritikát kapott. Az általa mellőzött, majd a Standarddal közös megegyezéssel szerződést bontó Olivier Dacourt egyszerűen rossz edzőnek nevezte, míg mások azért támadták, mert játékosai – főleg Axel Witsel – többször is túlzott durvasággal vétették észre magukat.

A román válogatottat korábban játékosként és szövetségi kapitányként is képviselő Bölöni 2008 júniusa óta volt a Standard edzője – a bajnoki arannyal búcsúzó Michel Preud'homme-t váltotta –, amellyel az utóbbi szezonban megnyerte a bajnokságot, 2008-ban és 2009-ben pedig a belga Szuperkupát.

A mostani bajnokságban azonban csak a hatodik helyen állnak, 19 ponttal lemaradva az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó, listavezető Anderlechttől. Vasárnap a Genktől kapott ki 1–0-ra a liege-i csapat, amelynek játékosai szerdán Bölöni lemondása után zárt körű edzésen vettek részt.

A Standard a Bajnokok Ligája idei kiírásában az Arsenal és az Olympiakosz mögött, az AZ Alkmaart megelőzve a harmadik helyen végzett a csoportjában, így tavasszal az Európa-ligában folytathatja a szereplését. A legjobb 32 között a Salzburg lesz a belga csapat ellenfele.

Bölöni a hetedik edző, aki az idei szezonban megvált csapatától a belga élvonalban, segítője, Joachim Preto ugyancsak távozik a klubtól.  

Érdekesség, hogy a Heartstól elbocsátott László Csaba személyében nemrég a másik, külföldön is jegyzett magyar edző is csapat nélkülivé vált.

Bölöni a Standard előtt a Nancy, a Rennes, a Monaco és a Sporting kispadján is ült, a portugál csapatnál 2002-ben ő adott először játéklehetőséget a felnőttek között az akkor 17 éves Cristiano Ronaldónak.
A JUPILER LEAGUE ÁLLÁSA
1 Anderlecht 23 17 3 3 50–19 54
2 FC Bruges 23 14 4 5 43–29 46
3 Gent 23 12 5 6 43–26 41
4 Zulte-Waregem 23 10 7 6 35–27 37
5 St.Truiden 24 10 5 9 30–31 35
6 Standard Liege 24 9 8 7 35–29 35
7 Kortrijk 23 9 7 7 29–26 34
8 Germinal B. 24 9 6 9 27–35 33
9 KV Mechelen 24 10 2 12 31–41 32
10 Genk 22 7 8 7 27–23 29
11 Cercle Bruges 22 7 5 10 34–34 26
12 Westerlo 23 6 7 10 22–31 25
13 Charleroi 22 4 7 11 23–35 19
14 Lokeren 22 4 3 15 18–36 15
15 Roeselare 22 4 3 15 26–51 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik