Két Dávid, egy eset? – Vadonnak nem sikerült, Grófnak még összejöhet

Vágólapra másolva!
2009.01.06. 10:34
Noha még csak 20 esztendős, Vadon Dávid keresztszalagszakadása után ismét karrierje felépítésén dolgozik, csak éppen a Manchester City helyett Balkányban – ami nem mindegy. A tehetségesnek tartott kapus 2004-ben korosztályos válogatottként került az angol csapathoz, majd egy év elteltével önhibáján kívül kénytelen volt hazatérni. A 19 éves Gróf Dávid jövője ittas vezetés miatt – brit lapértesülések szerint – veszélybe került a skót Hiberniannél, de a jelek szerint a kapus kap még egy esélyt klubjától.
Régi szép idők: Vadon nagy reményekkel érkezett a Cityhez
Régi szép idők: Vadon nagy reményekkel érkezett a Cityhez
Régi szép idők: Vadon nagy reményekkel érkezett a Cityhez
Régi szép idők: Vadon nagy reményekkel érkezett a Cityhez

A nyáron olaszországi próbajátékon érte a súlyos sérülés Vadon Dávidot, s most a szabolcsi csapat játékosaként készül az NB III-as bajnokságra.

Vadon Dávidot a szakemberek már serdülőként a legnagyobb tehetségek között tartották számon, s nem véletlen, hogy 2003 nyarán az MTK is szemet vetett a DVSC kapusára. A kék-fehérek szerződtették is az akkor 15 esztendős fiatalt, s hitték, hogy jó üzletet kötöttek, elvégre a fiú kisvártatva az U17-es válogatott meghatározó tagjává vált, ráadásul a nemzeti csapatban nyújtott teljesítményének köszönhetően élete lehetősége előtt állt.

A magyar korosztályos válogatott ugyanis Prestonban játszott felkészülési mérkőzést Angliával (0–0), s Vadon Dávid produkciója megtetszett a Manchester City vezetőinek, akik szerződtették is a játékost.

„Nagy lehetőség előtt álltam, bár azt az angolok sem jelentették ki egyértelműen, hogy rövid időn belül profi szerződést kapok – emlékezett vissza a csaknem öt évvel korábban történtekre Vadon Dávid. – Kiszorítottam a City U17-es csapatából a világklasszis Peter Schmeichel fiát, Kaspert, és ezt a sikert senki sem veheti el tőlem. A vezetők aztán egy év után megköszönték a munkámat, mert Magyarországról rendszeresen leveleket kaptak, amelyben afelől érdeklődtek, mikor kapok végre profi szerződést.”

Vadon Dávid tehát hazatért, majd távozott az MTK-tól. Az idén nyáron az olasz ötödosztályban szereplő ASD Albese Calciónál járt próbajátékon, augusztusban azonban keresztszalag-szakadást szenvedett.

Sérülése óta éppen hétfőn kezdhette el a kocogást, s a tavasszal az édesapja által irányított, az NB III Tisza-csoportjában utolsó helyen szerénykedő Balkány SE-ben futballozhat, megpróbálva kiszorítani a kapuból a Tiszalökről szerződtetett Polgári Lászlót, míg Kasper Schmeichel azóta bemutatkozott a Premier League-ben a Manchester City profi labdarúgójaként…

A szintén kapus (és szintén Dávid) Gróf Dávid esete kicsit más. Az ugyancsak a szigetországban (igaz, nem Angliában, hanem Skóciában) szerencsét próbáló 19 éves futballistát az ünnepek alatt ittas vezetésen érték a rendőrök, ezért brit lapok szerint szóba került, hogy távoznia kell csapatától, ám a játékos ezt cáfolta.

„Gyorsan tisztázzuk, mi is igaz a napvilágot látott hírekből – mondta Gróf Dávid. – Karácsonyi koccintásra voltam hivatalos, amelyen többen is megjelentek a klubból, és balszerencsémre éppen én jártam pórul: az ünnepség közel volt a lakásomhoz, így sajnos – csapattársaimhoz hasonlóan – néhány korty után autóba ültem, és úgy indultam haza. Megállítottak, a szonda a megengedettnél minimálisan magasabb szintet mutatott. Nem igaz, hogy két évre bevonták a jogosítványomat, mindössze egy esztendőre felfüggesztették.”

„Ráadásul a napokban kaptam levelet a bíróságtól, hogy újratárgyalják az ügyemet, mert a bíró elnézett valamit, és a kelleténél szigorúbban bánt velem, így joggal reménykedhetem abban, hogy ezt a büntetést is enyhítik” – tette hozzá Gróf.

A kapus azt is elmondta, hogy kapott ugyan figyelmeztetést klubjától, de szóba sem került a távozása, sőt szerződéshosszabbításról tárgyal.

„A felnőttcsapattal edzek, a tartalékegyüttesben védek rendszeresen, ám többre vágyom: szeretnék Angliába kerülni” – zárt mondandóját Gróf.

A KÉT KAPUSRÓL RÉSZLETESEBBEN IS OLVASHAT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik