A Barca ellen védő Gróf édesapja nem akarta, hogy fia kapus legyen

Vágólapra másolva!
2008.07.28. 16:18
Gróf Dávid csütörtökön hét percig a Barcelona ellen védhette a Hibernian kapuját. A 19 éves magyar kapussal a skót Scotsman című napilap készített interjút, melyben többek között kiderült, hogy a hálóőr édesapja, a korábbi kapus Gróf Attila nem akarta, hogy fia is hasonló poszton játsszon.
Gróf Dávid szeretne csapata első számú kapusa lenni
Gróf Dávid szeretne csapata első számú kapusa lenni
Gróf Dávid szeretne csapata első számú kapusa lenni
Gróf Dávid szeretne csapata első számú kapusa lenni
Csütörtökön izgalmas pillanatokat éltek át a Gróf-család tagjai: a 19 éves Gróf Dávid a Barcelona ellen védhette csapata, a Hibernian kapuját a felkészülési mérkőzés 83. percétől. A családtagok az interneten keresztül figyelhették a 6–0-s Barcelona-sikerrel záruló meccset, melyen a magyar hálóőr nem kapott gólt.

„Mixu Paatelainen, a csapat menedzsere szólt a meccs előtt, hogy készüljek, mert pályára fogok lépni a Barcelona ellen – mondta a Scotsmannak a kapus. – Felhívtam a családomat, akik nagyon izgatottak voltak, és az interneten keresztül nézték a találkozót. A mérkőzés után felhívtam édesapámat, akivel sokáig beszélgettünk. Nagyon boldog volt.”

A hálóőr elárulta, a Vasasban, az Újpestben és a Honvédban is megforduló édesapja korábban nem szerette volna, hogy fia is kapus legyen.

„Az édesapám nem szerette volna, hogy vállaljam a kapusposzttal járó nehézségeket. Ő tisztában volt vele, hogy mekkora nyomás nehezedik a hálóőrökre, mivel az emberek csak a hibákra emlékeznek, nem pedig a bravúros védésekre, de én egész életemben kapus akartam lenni” – mondta el a fiatal tehetség.

„Türelmesnek kell lennem a pályafutásommal kapcsolatban, és szerencsére is szükségem van, de nem azért dolgoztam idáig, hogy elbukjak. Célom, hogy a Hibs első számú kapusa legyek” – tette hozzá Gróf.

A skót újságírók a magyar válogatottbeli szereplésről is faggatták Grófot, aki szeretne bekerülni az U21-es nemzeti csapatba.

„Korábban már játszottam az U17-es és az U19-es válogatottban, és remélhetőleg a következő idényben feljebb léphetek. Sajnos Magyarországról ritkán érkeznek játékosmegfigyelők a meccsekre, ezért DVD-ket kell küldenem az edzőknek. De a legfontosabb dolog, hogy bekerüljek a Hibs első számú csapatába” – mondta a kapus.

Gróf 2006 áprilisában, 16 évesen került a Hibernianhez, és a következő szezonban már a felnőttkeretnél számoltak a magyar tehetséggel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik