Csöndes volt az újpesti siker

A mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, VOLESZÁK GÁBORA mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN, VOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.08.02. 23:25
Címkék
Hangulattalan, de az átlagnál valamivel jobb meccs volt a Megyeri úti. A hazaiak végül is könnyedén verték meg az előző bajnokság egyik meglepetéscsapatát, sőt nagyobb különbségű győzelmet is arathattak volna.

NS-OSZTÁLYZAT: 3

Megkezdte menetelését a láthatatlan légió.

Az MLSZ, ugye, még korábban három meccsre bezáratta az Újpest stadionját, ám még ezt is lehet fokozni. A lila-fehér együttes ugyanis egy hét múlva a Diósgyőr ellen lép pályára Miskolcon – „természetesen” zárt kapuk mögött, hiszen a hazai csapatnak is életbe lép egy korábban felfüggesztett büntetése. Így az Újpestet legkorábban augusztus végén, az ötödik fordulóban, a Bozsik-stadionban láthatják majd a szurkolók – hacsak addig a kispesti ultrák nem néznek csúnyán valakire, mert akkor nyilvánvalóan bezárják azt a stadiont is…

A külsőségek tekintetében az ember észre sem vette volna, hogy zárt kapus meccset rendeznek a Szusza Ferenc Stadionban. Voltak biztonsági őrök, rendőrök, és még zene is zengett a hangszórókból. Mondjuk, olyan nagyon nem kellett felhangosítani, úgyis visszhangzott az üres stadionban minden szó. Így pontosan hallani lehetett a játékosok kommunikációját is. Mindenkinek kiderült a beceneve, még az is, hogy kinek merre kell szaladnia, és megtudtuk, hogy a legfontosabb kecskeméti vezényszavak a „vigyázz” és a „figyelj”. Ebből mindjárt kiderült, hogy melyik csapatnak mi a taktikája.

A két együttes igencsak lendületesen kezdett, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, pörgős volt a mérkőzés. Aztán amikor Szilasi Szabolcs elrendelte az ivószünetet, már a hazaiak kortyolhattak boldogabban, hiszen közvetlenül előtte szerezte meg a vezetést Kabát Péter az Újpestnek – ez volt a lila-fehérek első akciógólja a szezonban. A találatban nagy szerepe volt Foxi Kethevoamának, aki pedig először volt kezdő – talán van is némi összefüggés a légiós reaktiválása és az újpesti támadójáték hatékonysága között. A gól után az Újpest átvette a kezdeményezést, uralta a mérkőzést, és a hajrában az is kiderült, hogy mégiscsak vannak nézők a meccsen. Összesen tizenegyen voltak, mindannyian kecskeméti szerelést viseltek, pályára is léptek, néha még a labdával is találkoztak, de leginkább csak figyelték az eseményeket – többek között Tisza Tibor gólját.

A második félidő elején aztán úgy tűnt, hogy már nemcsak nézelődni akarnak a vendégek, ám egy ziccer után minden visszatért a már megszokott kerékvágásba. Továbbra is fölényben volt az Újpest – Rajczi Péter szerzett is egy gólt, amit Szilasi Szabolcs játékvezető megadott, de asszisztense, ifjabb Tóth Vencel tévesen lest jelzett.

Ahhoz nem férhet kétség, hogy valami baj van Kecskeméten. Nemcsak azért, mert Tomiszlav Szivics csapata az első két fordulóban kilenc gólt kapott, hanem azért, mert ez nem az a KTE, amely az előző bajnokság meglepetéscsapata volt. A vendégek teljesen motiválatlannak és önbizalom-hiányosnak tűntek, leginkább valóban csak nézők voltak. A Megyeri úton pedig a siker mellett immár annak is örülhettek, hogy a csapat támadójátéka kezd hasonlítani a korábbira.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik