A lehetőség

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
Vágólapra másolva!
2009.06.18. 22:59
Címkék

Bizony, olykor szörnyülködve hallom és olvasom a rémtörténeteket. Számomra legalábbis rémtörténet az, amikor valaki évtizedeket tölt el egy csapatban, dicsőséget dicsőségre halmoz, aztán eljár felette az idő, visszavonul, és egy-két tucatnyi esztendő elteltével a klub vezetői összeráncolt szemöldökkel néznek egymásra, amikor emberünk, mondjuk, kér egy jegyet a meccsre: ismerős a név, de ki is ez a fószer?

Talán nehéz elhinni, de olyan játékosok meséltek erre hajazó történeteket, mint Bene Ferenc, Göröcs János vagy Garaba Imre. Szegény Bene Ferenc már nincsen köztünk, de a másik két labdarúgót sem lehet felfedezni az Újpest, illetve a Honvéd meccsein; valahogy úgy van ez, hogy ahonnan egyszer elküldték az embert, oda nem szívesen oldalog vissza.

Hagyjuk most a külföldi példákat, ránk nézve lehangoló lenne, maradjunk most annyiban, hogy ahol létezik a futballnak kultúrája, ott a hagyományok is élnek, és így magától értetődő a régi értékek megbecsülése, biztosítva a múlt, a jelen és a jövő gyümölcsöző egységét. Ugyanakkor elismerem, mindig nagy gond egy klubnál, hogy mi legyen azzal a legendává nemesült futballistával, aki a visszavonulás küszöbére ért, nem mindig könnyű megtalálni a megoldást. Régen jó esetben kapott az obsitos játékos egy borozót gebinbe, esetleg egy serdülőcsapatot, majd csak ellesz vele valahogy, de a mai világban ez nem járható út, különösen ott, ahol tényleg komolyan veszik az utánpótlást.

Májusban rengetegszer ragadtunk tollat azért, hogy a Ferencváros becsülje meg Lipcsei Pétert. Emberfeletti akarattal küzdötte vissza magát az egészségesek közé, lényegében a pályára követeltük, és nem kíméltük a klub illetékeseit.

Most is állítom, igazunk volt. Ugyanakkor a sportszerűség azt kívánja, hogy elismerjük: a Fradi a legjobb megoldást választotta. Lipcsei Péter egy évig még játszhat, és közben elkezdheti építeni edzői karrierjét. Az NB III-as csapatnál segítőként, de ez így van jól, tanuljon, képezze és építse fel magát a futballista-pályafutás utáni évekre, esetleg évtizedekre. Nem ajándékot kap, hanem lehetőséget, és azt hiszem, az igazi profi környezetben ez a természetes.

Ahogy ismerem, él is vele.

Másként a pályán sem válhatott volna legendává.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik