Győzött a Sopron, de megóvta a Brno

FAZEKAS ZOLTÁN, ZAMBÓ MÁTYÁSFAZEKAS ZOLTÁN, ZAMBÓ MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.11.13. 01:29
Címkék
Parádés utolsó negyedbeli teljesítményének is köszönhetően szenzációs sikert ért el a Sopron, amely 68–65-re legyőzte a cseh Brnót. A meccsnek a lefújáskor sem lett vége, a csehek ugyanis óvást nyújtottak be. FAZEKAS ZOLTÁN, ZAMBÓ MÁTYÁS

Sosem nyert még a Brno Sop ronban, négyből négyszer a zöld-sárgák bizonyultak jobbnak a két csapat korábbi vetélkedésein, s szerdán is úgy indult a meccs, hogy megszülethet az ötödik győzelem. Jól kezdtek a soproniak, Eördögh Edit palánk alóli betörésgóljaival a magyar bajnok meglépett, de a 2007–2008-as évadban Euroliga-második vendégek Eva Vitecková és Hana Horáková hármasával, majd Béres Tímea pontjaival négy perc után átvették a vezetést, és 12–8-ra megléptek. A negyed végéig meg is őrizte hol egy-, hol hárompontos előnyét a cseh társulat, amely a rossz hazai dobások után gyakran villámgyorsan lekontrázta a visszarendeződésben ekkor pocsék Sopront. Eördöghék ugyan többször is egyenlítettek, a második negyed közepén mégis érthetetlenül elkezdtek kapkodni a soproni játékosok, aminek brnói 7–0-s széria lett a következménye. Máris megint hategységnyivel járt előrébb a cseh együttes, így érthető volt, hogy Székely Norbert időt kérve magához rendelte játékosait. A szakvezető dörgedelmei és utasításai elérték céljukat, s a néhány cseh támadás erejéig zónavédekezésre váltó hazai csapat remek 6–0-s sorozattal válaszolt a 2006-os Euroliga-győztes etapjára, így 34–34-es döntetlennél vonulhattak pihenőre a felek..

A negyedórás pauzát követően hol az egyik, hol a másik együttes szerezte meg a vezetést, hullámzott a játék, de két varázslatos tripla – az ausztrál Kathy Macleod és az amerikai Amber Holt célzott pontosan – és Krivacsevics Tijana klasszikus centerkosara után a Sopron higgadt le előbb, és a harmadik negyedet öt ponttal megnyerte. Ezt és egy rossz fújást nehezen viselte el a vendégek kispadja, Jan Bobrovsky, a rutinos vezetőedző olyan dühös lett az egyébként többnyire a hazaiakat sújtó ítéleteket hozó játékvezetőkre, hogy csaknem tettlegességre ragadtatta magát, ám csodával határos módon megúszta technikai nélkül… A Sopron a végére hagyta a legjavát, Horti Dóráék ekkor szenzációsan kosárlabdáztak. Az utolsó játékrészben végig a hazaiak vezettek, beestek a hárompontosok is, s nagyon feljavult a légiósok játéka. Az utolsó pillanatokban némi káosz is eluralkodott a parketten, amit kihasználva a vendégek megpróbálták a szinte lehetetlent, azaz fél perc alatt hét pontot ledolgozni, de ez nem sikerült, a hazaiak idegességük ellenére előnyükből három pontot megtartottak a lefújásra is.

Székely Norbert szerint a csehek hatalmas játékerőt képviselnek, a soproniak edzője Európa hat legerősebb klubja közé sorolja a Béres Tímeával és Fegyverneky Zsófiával felálló csapatot. Nos, ha valóban ilyen jók a brnóiak, az őket legyőző Sopronnak is a legjobb hatban a helye… A krónikához tartozik, hogy a csehek két játékvezetői hibára alapozva megóvták a találkozót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik